Domanovszky Sándor: József nádor iratai I. 1792-1804. (Budapest, 1925)
1803.
Magyarországon is hozzanak forgalomba bizonyos mennyiségű aranyat, és ezüstöt a belföldi szükségletre. Az udvari kamara ehhez a kívánsághoz hozzá is járult és havi 50 mázsa rezet is hajlandó Pestre szállítani. A további határozatok : 2. A művezetésre vonatkozó minden ügy a központba irányittassék. 3. Erre külön személyzet és könyvvitel fölállítása Budán hiábavaló kiadás volna. 4. A jegyzőkönyvek az udv. kamara véleményével jutnának a magyar kamarához, az uradalmi számadásokat csak az udvari kamara kapná meg. Széchen gróf azonban ezekről legalább másolatot kívánt, mert sok bennük az uradalmi és az erdőügy. 5. Az udvari kamara fenntartja magának a kinevezéseket, előléptetéseket és nyugdíjazásokat, a magyar kamara csak a gazdasági személyzettel rendelkeznék. (St. R. 1674/1808.) Somogyi és Zinzenűorf azt ajánlották, hogy ezt a tervet küldjék meg a nádornak. Ferenc király tehát jún. 30-án le is küldte. Közben azonban már jún. 7-én (!) Zicliy gróf sürgette a javaslat elintézését, lévén az az egyedül elfogadható, amit e téren tenni lehet. Somogyi vótumára azonban Ferenc király úgy döntött jún. 20-án (az iratokat csak tíz nappal utóbb küldték le), hogy bevárja a nádor véleményét. fSt. R 2134/1803.) Buer Majestät! Mittelst allerhöchstem Handbillet vom 30ten Juny 1. Jahres geruheten mir allerhöchst Dieselbe das Co[missi]ons Protocoll, welches die Unterordnung des hung. Montanistici unter die hung. Hofkammer zum Zwecke hat, zur gutächtl. Äusserung gnädigst mitzutheilen. Nach genauer Erwägung der in selbem enthaltenen Anträge bin ich des ohnmaßgebigsten Dafürhaltens, daß durch die vorgeschlagene Vereinigungs-Art einerseits Euer Majestät königl. Rechten nicht zu nahe getreten und die besonders in jetzigen Umständen so nothwendige directe Verbindung des hung. Bergbaues mit der CentralDirection des Müntz- und Bergwesens sämtl. Erblande gehandhabet, andererseits aber auch dem Wunsche der hung. Stände, daß das Montanisticum der hung. Kammer untergeordnet werde, welches hauptsächlich die Verabreichung einer größeren Anzahl der hung. Bergwerks Producte zum innländischen Gebrauch und die Anstellung mehrerer Landeskinder bey dem hung. Bergwesen zum Zwecke hatte, Genüge geleistet wird. Ich glaube also, daß Euer Majestät dieselben allergnädigst genehmigen und vielleicht zum Termin des Anfanges dieser neuen Manipulation den ersten Jänner 1804 bestimmen könnten. Baaden, am löten August 1803. Joseph Pal. Visszakerülvén az ügy az államtanácshoz, Somogyi is hozzájárult a javaslathoz azzal a megjegyzéssel, minthogy 1804 jan. l-re az átcsatolást már nem lehet végrehajtani, hogy az máj. l-re történjék meg. (St. R.3112/1803.) Ferenc király azonban úgy döntötte el az ügyet, hogy az udv. kamara oly értelemben dolgozza át javaslatát, hogy a bányaügy úgy legyen alárendelve a magyar kamarának, mint Erdélyben a tezaurariátusnak. Egyben felvilágosítást kért arról is, nem volna-e jobb az ügyet a cseh analógiára rendezni.