Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1807. évi országgyűlés
nak lehetett tekinteni, akiket királyi szóval egyszerűen bármikar be lehetett hívni. A rendek véleményével szemben azonban a kapitulációs rendszer a nép körében nem lehetett olyan gyűlölt, amilyennek Alvinczy is föltüntette, bár a rendek mindig arra hivatkoztak, hogy a kényszerű sorozás nem felel meg a nemzet jellemének. Az új rendnek bizonyára voltak nehézségei, a parasztság is bizonyos fokig új nyomást láthatott benne, de ha különösen a megváltások és helyettesállítások tekintetében új visszaélések támadtak is, az előnyök, amelyeket a sorozás biztosított, messze túlszárnyalták a hátrányokat. Szociális szempontból a kapituláció nagy haladás volt, és Alvinczy egyoldalúan ós kevés szociális érzékkel ítélte meg a kérdést, amikor szemére vetette a kapitulációnak, hogy megsemmisítette a toborzásnak és az életfogytiglani szolgálatnak azt a vonzó hatását, hogy a toborzottak megszabadultak a jobbágysorstól. A földesurak bizonyáranem kis részben azért voltak a kapituláció ellen, mert az évtizedes könnyű katonaélet után féltek a visszatérőknek nemcsak dologtalanságától, hanem a szellemtől is, amelyet a parasztság körébén terjeszteni fognak. 1801 óta a nádor nemcsak arra figyelmeztette az udvart minden országgyűléssel kapcsolatban, hogy a hangulatot elő kell készíteni, de sarkalatos kívánsága volt, hogy az országgyűlés összehívása előtt a függőben lévő sérelmek közül legalább néhány fontosabbat a király előre is elintézzen és így teljesítésükkel feloldja a hangulat feszültségét, 34 Ebben mardinem mindenki egyetértett vele: Károly főherceg, 35 Zichy és Majláth grófok, 36 és különösen az országbíró. 37 A kancellária már 1806 szeptemberében föl is terjesztette a függőben lévő sérelmek ügyét. A fölterjesztéssel a nádor nem értett egyet. Kifogásolta, hogy a kancellária azokat az ügyeket is elintézetteknek tekinti, amelyekről van ugyan legfelsőbb elhatározás, az azonban még nincs végrehajtva, vagy amelyeket a kormánybatóságok letár34 V. ö. Ürményi véleményét, Iratok, II. 582. 1. 35 Iratok, II. 583. 1. 36 Iratok, II. 584—586. 1. 37 Iratok, IL 582. 1.
