Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
A bizalmatlanság újabb fölszítása
ELŐKÉSZÜLETEK AZ ORSZÁGGYŰLÉSRE. 5^ ról már nem nyújtott biztonságérzést, és bármennyire óhajtották is a bókét és rettegtek az újabb összeütközéstől, mégis mindig abban a tudatban éltek, hogy a bekövetkező fordulat egyedül Napóleon akaratától függ. A jénai ütközetben Napóleon október 14-én Poroszországot is — volt szövetségesét Ausztria ellen — leverte, ami a monarchiában csak a veszély fokozódásának érzetét kelthette. A folyamatban lévő csendes előkészületekről tehát a nádor november 6-án újabb jelentést tett. 146 Háborús előkészület és az országgyűlés előmunkálatai így párhuzamosan haladtak ós nehezedtek a nádor vállaira. A kilátások egyik irányban sem jogosítottak sok reményre. A lakosság belefáradt a hosszú háborús korszakba, békét óhajtott és duzzogott a háborús gazdálkodás visszásságai ós nyomasztó terhei ellen. Magyarországon — ebben egészen igaza volt a nádornak — az előző évek egységes szelleme megbomlott. Az a nemzeti érzés, amely a Martinovics-összeesküvés után egy csekély töredék kivételével a lakosság csoportjait megfontolt, az elhamarkodott lépéseket kerülő, de erős nemzeti politikában fogta össze, különböző irányokra szakadt szét. A nemzeti óhajtások megvalósításának megnövekedett lehetőségei vérmérséklet és művelteégi fok szerint különböző perspektívákat tártak föl az emberek előtt, az egyik szélsőségtől, amely Napóleontól és a forradalmi stílustól és rendszertől való félelmében kizárólag az ellen fordult, a másik szélsőségig, amely —nem ok nélkül — a kényszerhelyzetet tekintette az általános hőn óhajtott nemzeti célok elérésére az egyetlen lehetőségnek. Ezek között kellett a nádornak közvetíteni. Gondolkodására jellemző az, amit a királynak a sérelmi politikáról előterjesztett: „Egyáltalán nem értem — írta —, hogy az olyan fejedelemnek, mint Felséged, aki annyira iparkodik alattvalóinak boldogulását előmozdítani, miért kelljen várnia arra, hogy ezek óhajtásaikat országgyűlésen előadják, és miért teljesítse ez utóbbiakat csak annyiban, amennyiben a rendek ugyanakkor az ő szándékainak eleget tesznek. Ha e kívánságok méltányosak, akkor az alattvalók java — amely nélkül fejedelem nem állhat meg — megköveteli, hogy felszólítatlanul is teljestísék őket, amint a trón tudomására jut146 Iratok, II. 627-630. I.