Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az abszolutizmus

ban, mint az akkori Ausztriában, ahol minden önálló véleménymegnyilatkozást eleve elfojtottak, az irányadó körök érzelmei átterjedtek a lakosságra is, amelyet az udvar részéről állandóan izgattak is az elégtelen teherviselés propagandisztikus jelszavával, majd utóbb, a magyarnyelvi kívánságok miatt az elszakadási törekvések meséjével. A népszerűség, amely a nádort benn az országban övezte, tevékenységének így bizonyos fokig még akadályává is lett. Álmához, hogy gazdasági -engedmények után a rendszeres munkálatok is elovehetők legyenek, és sok avult visszásság kiküszöbölhető legyen, életének ebben a szakában nem jutott el. Igazságtalanság volna, ha ezt kizárólag a külpolitikának, a forradalomnak és a napóleoni császárságnak terhére rónók. Áldatlan helyzet volt az, amelyben a nemzet akkor vergődött, és áldatlan volt az a közvetítő szerep is, amelyet a nádornak be kellett töltenie. Emberi' kvalitásai kiválóságának köszönhette, hogy ezt a harcot úgy megállotta. Említsük ezek közt elsősorban nyilt őszinteségét, amely Pál cárnál is olyan nagy sikereket aratott, s amely sok kritikus helyzetből segítette ki a bizalmatlan Ferenc császárral szemben. Öt nyilt fellépései valósággal meg tudták indítani. De Baldacci, majd Wallis, az előbbi Stadion, az utóbbi Metternich segítségével kieszelték a módszereket, amelyekkel a nádor nyíltságának hatása ellen védekezhessenek, vagy a külügyminiszter véleménye mögé bújva, vagy azzal, hogy bizonyos rezoluciókkal előre megkötötték az uralkodó kezét a várható fordulattal szemben. Ilyen eszközök ellen a nádor csak eréllyel léphetett föl, ami azonban a császárban mindig igen kellemetlen érzést váltott ki, különösen ha intézkedését vissza kellett vonnia. Mégis ez az őszinte, nyilt viselkedés s az igazság föltárása, ha az még oly kellemetlen volt is, tartották vissza Ferencet a döntő pillanatban azoktól a lépésektől, amelyeket tőle a nádor ellen ki akartak erőszakolni. A legnagyobb összetűzések után s az 1812 júliusi levélügy után is a nádor az maradt, ami volt; urának ugyanaz a hűséges szolgája, ha az elrendelt intézkedések szükségéről meg volt győződve, mint 1813 elején a háborúra tett előkészületek közben.