Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1811-12. évi országgyűlés
velük, hogy az ülés másnapra halasztódik. Egyben a rendek és főrendek legelőkelőbbjeit meghívta a nádorhoz konferenciára. Ott a főherceg kifejtette, hogy ennek az ügynek nyilvános tárgyalása milyen káros volna és elkerülésére még arra is vállalkozott, hogy közvetíteni fog a rendek óhajtása szerinti törvénycikk érdekében. 58 Ezek után az alsó tábla 23-án gyűlt össze s ott a nádor kívánságának megfelelően a perszonális javaslatára elhatározták, hogy kérésük tárgyában vitát ne indítsanak, hanem a nádort kérik meg, eszközölné ki a királynál az általuk szövegezett törvénycikk elfogadását. Merevség e javaslattal szemben csak annyiban mutatkozott, hogy a rendek nem voltak hajlandók a pénzügyi bizottság tagjait egyidejűleg megválasztani, és hogy Vitéz és Balogh követek, utasításaikra hivatkozva, bejelentéseket tettek. A felső táblától az ügy még egyszer visszakerült. A nádor kívánsága ugyanis az lett volna, hogy a tervezett törvénycikk szövegéből hagyják ki a váltópénz említését, amire azonban a rendeket nem lehetett rávenni. 59 Ezzel egyelőre el volt hárítva a nyilt összeütközés az országgyűlés és a király közt. Az áldozat, amelyet a nádor ennek érdekében hozott, nem volt jelentéktelen. Az udvar urai föl voltak háborodva a rendek kívánságán, maga a nádor sem tartotta a kérdés ily nyers felvetését szerencsésnek; bizonyára tudta, hogy ilyen törvénycikket nem lesz képes kieszközölni. Ámbár a nádor Mária Ludovika császárnéval eléggé megértették egymást Ferenc politikájának megítélésében, a császárné is határozottan helytelenítette a nádornak ezt a lépését és arról mindenkép le is akarta beszélni. A nádor ugyanis a közvetítést még a 23-i ülés előtt, közvetlenül a 21-i konferencia után megkísérelte. Erről a napról kelt fölterjesztése, amelyet a királynak átadott, ós Wallis azt már 22-én kézhez is kapta véleményadásra. E látogatása alkalmával történhetett, hogy az ügyről Mária Ludovikával beszélgettek. A császárné le akarta beszélni a nádort elhatározásáról ós olyan formulára törekedett, amely a császár és a nádor tekintélyét is megóvta volna. Úgy gondolta, 58 Wertheimer id. mű, 79. 1. 59 Diarium 1811., 82—95. 1. és Acta 1811., 30—31. 1.
