Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Alkotmányreform és pénzügyi válság

művét, ő azonban nagyon szomorú jelenségeket kénytelen följegyezni. De hangsúlyoznunk koll viszont, hogy ugyancsak az ő leírásából tudjuk, hogy mindezek a bajok már a pátens megjelenése előtti időben is aláásták a monarchia népeinek életét.

110 Az ódium ezekért tehát nem Wallist terheli — aki a helyzetből a következményeket levonta —, hanem azokat, akik Hatzfeldtől kezdve Zichyig rövidlátóan hibát hibára halmoztak. A külföldi kölcsönök ós az utánuk idegenbe fizetendő kamatok, a papírpénz féktelen szaporítása, a gazdasági életet gúzsban tartó helytelen vámrendszer, a közönség teljes tájékozatlansága gazdasági kérdésekben voltak az alapbajok. Amikor a szaporodó papírpénz mellett a bizalom különösen külföldön a konvenciós ércpénz felé fordult, ez törvényszerűen a külföld felé vette útját, vagy itthon rejtették el. így újabb szükségletek jelentkezésekor a papírpénz mennyiségét titokban szaporították és ügyetlen intézkedésekkel a bankók hitelét még inkább aláásták. A forgalomból eltűnő ércpónz helyett mind erősebb iramban voltak kénytelenek papírpénzt kibocsátani, sőt a szerencsétlen rózinfláoióval a bajt még súlyosbították és még a rézkészletet is kimerítették. Már O'Donnel olyan helyzetet talált, hogy ércpénz kibocsátása egészen lehetetlen volt. Wallisnak sem maradt tehát más választása, mint a papírkonverzió, csakhogy ő ezt erősebben vette igénybe. A legnehezebb kérdés éppen a devalválás foka volt. O'Donnel negyedrésznyire gondolt, pátense harmadrészről szólt, Wallis ötödrésznyi csökkentés mellett határozott, ámbár a franciák még nem értékelték le ennyire a bankókat, viszont a kurzus az elhatározás idején nyolcad-, kilencedrésznyi értéknek felelt volna meg. Wallis saját bevallása szerint az ötödrésznyi arányt a belföldi munkabérek ós árak akkori állásához szabta, mert ezt tartotta megfelelőnek az új papírpénz mellett a bizalom megteremtésére.

111 A parit 110 Hoffmann: Die Devalvierung im Jahre 1811. 74—94. 1. 111 „weil dieser Kurs dem Arbeitslohn und den Preisen der Waren ungefähr gleich und daher als der natürliche anzunehmen wäre. Von diesem Kurs bei einem System abzugehen, wo die E. Sch. für die einzige Valuta des Inlandes erklärt weiden, und die Rückzahlung der Schulden in Papiergeld geschehen würde, würde gleich im dem ersten Augenblick die E. Sch. gedrückt und die Meinung herbeigeführt haben, dass es der Regierung nicht möglich sei, die