Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

A bizalmatlanság újabb fölszítása

BIZALMATLANSÁG MARKOVICHCSAL SZEMBEN. 31 ajánlatára Becsbe hívták a vezető politikusok egy csoportját. Sumeraw báró ebből iaz alkalomból utasítást kapott a császártól, hogy közülök Haller József grófot, Orczy László bárót, Bezerédj Ignácot ós Vay Józsefet figyeltesse meg bécsi tartózkodásuk alatt, A rendőrség nemcsak azt kutatta, hogy kivel érintkeznek ós mit beszélnek, hanem a hozzájuk címzett és az általuk írt leveleket is felbontotta. Ennek alapján Schosulan Mihály udvari fogalmazó azt jelentette, hogy bécsi társaságuk, egész viselkedé­sük és nyilatkozataik annyira nem kétértelműek, hogy az ural­kodó iránti hűségük egyáltalában nem lehet kérdéses. Levelezé­sük semmi olyant nem tartalmazott, ami egyikük vagy másikuk gondolkodására árnyat vethetne. 87 Föltűnt az is, hogy a kiküldött megfigyelők közül éppen attól a kettőtől, akiktől a legfontosabb felvilágosításokat vár­ták, a Fournier és Jarzynski nyomában utazó Markovichtól és a tulajdonképen Pest vidékének megfigyelésére kirendelt Carlo­vitz Frigyes báró nyugalmazott őrnagytól semmiféle hír sem érkezett. Carlovitz már hetek óta volt úton, de mély hallgatásba burkolózott, úgyhogy végre is a császár szeptember közepén Braulikot küldte fölkeresésére. 88 Végre a báró hosszú beszámolót adott, amelynek lényegét abban foglalta össze, hogy -a magyar főnemesség titokzatos és bizalmatlan viselkedéséből biztosan arra következtet, hogy titkon nagyjelentőségű célok megvalósí­tásával foglalkozik, mert az olyan országban, ahol két hatalom (király és rendek) működik egymás mellett, az ilyen viszályt­keltő nyugtalanság rendesen megvan. Ennek az állításnak a bizonyítására az 1805-i országgyűlés november 5-i' tárgyalá­saiból két elaboratumot csatolt, amelyek katonai ügyekre vonat­koztak, és felihívta az uralkodó figyelmét, hogy az azokban alá­húzott helyek, főképen „a Pragmática Sanctio életbeléptetése''' kifejezés nagyjelentőségű, különösen, mert jogosan kelti azt a gyanút, hogy hasonló kifejezéseket csak akkor lehet leírni, ha valami erőszakot terveznek és azt már előzetes összeesküvéssel előkészítették. Mellékelte a Wiener Zeitung egy régi cikkét is, amely Pálffy Lipót gróf Davoust marsallal való ismeretes levél­87 Iratok, II. 616. 1. 88 Kab. A. 1312/1806.

Next

/
Oldalképek
Tartalom