Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Alkotmányreform és pénzügyi válság

A CSÁSZÁR ELHATÁROZÁSA A NÁDOR EMLÉKIRATÁRA. 335 a nagy művet meg lehet indítani és keresztül lehet vinni, a lég­cél rávezet őbben megval ósí tt assék.'' •' 5 Ezzel a legfelsőbb elhatározással el volt döntve a kérdés. Ferenc császár és tanácsadói a külpolitikai helyzet tisztázása után tényleg semmi okot sem láttak fennforogni arra, hogy alkot­mányos szempontokat figyelembe vegyenek, még kevésbbé, hogy az osztrák örökös tartományokban alkotmányos útra térjenek. A feudális berendezésre támaszkodó abszolút személyes uralom, amely csak felségjogokat ismert el, de a nemzeti eszme jogos­ságát, a népeknek azt a jogát, hogy saját sorsuk intézésébe maguk is befolyhassanak és érdekeik érvényesítéséért felszólal­hassanak, a limine elutasította. A reakció eszméinek tökéletes diadala volt ez. A rezolúció ugyan szólt a törvényes útról, de lehetett-e egyáltalában gondolni arra, hogy amit a király a rész­letekben óhajtásaként fölsorol, törvényes úton végrehajtható legyen? Magyarország alkotmányának az osztrák örökös tar­tományok alkotmányához, helyesebben mondva önkényes kor­mányzási módjához való lehető legteljesebb alkalmazása magá­banvéve is törvényellenes volt, mert beleütközött az 1790 : 10. t.-e.-be, amely kimondta, hogy Magyarország nem kormá­nyozható az örökös tartományok módjára. Lehetett-e el­fogulatlanul arra gondolni, hogy a rendek II. József abszo­lutizmusa és az 1790. óta érvényesült ellenhatás, az azóta elért — ugyan még igen sovány, de alapvető — ered­mények után évtizedek keserves küzdelmének gyümölcseit ellenállás nélkül föl fogják adni csak azért, hogy a mindig nyíl­tan kárhoztatott bécsi kereskedelmi ós pénzügyi politika az országnak tökéletes elszegényedése után mentől bőségesebb, az ország teherviselése szempontjából túlzott anyagi áldozatokkal sincsen segítségére? Vájjon a „nagy mű" kifejezésből, amelyről a rezolúció végén szó van — amelyet meg akarnak indítani és végrehajtani —, nem lehetett-e kiolvasni, hogy mindezek a tör­vényes lépések, amelyekre vonatkozóan a nádornak javaslatot kellett tennie, csak előkészítői egy további erőszakos föllépésnek, amely az osztrák abszolutisztikus rendszert Magyarországra át­ültetné? S ha ilyen lépésnek még csak a gyanúja is felmerült, 35 Iratok, IV. 63. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom