Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Alkotmányreform és pénzügyi válság
ki Napóleon főparancsnoksága alá, de osztatlan egységben osztrák vezetés alatt. Belekerült a szerződésibe a kárpótlás kérdése is, Illyria, a tengerpart, esetleg Szilézia átengedése. 1 A külpolitikai fejlődés tehát a békekötés után határozottan Ausztria megerősödése, önbizalmának újraéledése irányában haladt. Csak egy nagy tehertétel maradt, az államháztartás kétségbeejtő helyzete, amely mindent rombadönthetett. Materialis szempontból ezt kellett megoldani. Akik azonban a felszínen látható szembeszökő bajokon túl a szervezet belső hibáit is látták, átfogóbb gyógyításra gondoltak. „Az állam regenerálása" lett a probléma. Katonai kudarcok ós financiális bukás egyaránt megmutatták, hogy az erők nincsenek kihasználva, hogy a rendelkezésre állót sem tudják fölhasználni. Minden papírformának bizonyult; a valóságban mindaz, amit kikalkuláltak, hiányzott és a szükség pillanatában nem volt alkalmazható. Nagy embertömegekre számítottak katonailag, el voltak keseredve, hogy a kívánt számot nem tudják elérni, de a háború kitörésekor még a sorkatonasághoz állított embereket sem tudták átvenni, fölszerelni és kiképezni. Kiviteli tilalmakkal olyan sikeresen biztosították a monarchia erőforrásainak fenntartását, hogy a lakosság vagyonosodása elakadt, visszafejlődött, adózóképessége csökkent s az államháztartás az állami szükségleteket külföldi kölcsönökkel, fedezetlen papírpénz kibocsátásával és a végtelenségig való szaporításával volt kénytelen megszerezni, sőt — hogy ezt névértéken tartsa — olyan eszközökhöz fordult, amelyek a nemesércben és rézben oly gazdag országból minden jó pénzt a külföldre vittek ki. Mindenhova belopódzó kémrendszert tartottak fenn, hogy a bajokat még keletkezésükben fölfedjék és elharapózásukat megakadályozzák. A császár java idejét a titkos jelentők írásaival töltötte, amelyek már irányított alakban a rendőrség elnökének megjegyzéseivel kerültek a kabinetbe, ahol őket a kabineti referens újabb megvilágítással fektette a császár elé. Ez volt a mindenkivel szemben bizalmatlan Ferenc személyes uralma. Elveit Hager báró és Baldacci sugallták, a császár az embereket az ő szemükkel látta, az utóbbi elokven1 Fournier: 1. Napóleon életrajza. IL 387—398. és III. 1—90. 1.; Srbik: Metternich. I. 123—147. 1.