Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1809. évi hadjárat

külön az oroszokkal kötendő szerződós intézkednék. Formailag még mint a külügyek vezetője, most már ő is azon a véleményen volt, hogyha egységes vezetés alatt töretlen bizalommal Regerisburgnál 300.000 emberrel nem tudtak győzni, most, amikor minden szóthúz és az uralkodó nem tudja magát döntésre elhatározni, fáradt és hitét vesztett 200.000' emberrel még kevósbbó fognak. Meg volt győződve arról is, hogy Napoleori feltételeiből nem fog engedni s az ellenjavaslat gondolatát csak abból a szempontból pártolta, hogy meglegyen a megnyugtatásuk, hogy semmit sem mulasztottak el. A személyes találkozást azonban nöm helyeselte éppen az uralkodó miatt, akit könnyen félre lehet vezetni és aki könnyen elszólja magát, ami igen kellemetlen következményeket vonhatna maga után, mert Napóleon cselekedeteit szereti hamarosan a nagy nyilvánosság elé vinni ós az utólagos cáfolat nem lesz módjukban.

201 Szeptember 7-én tehát Bubna elment a válasszal, Ferenc sajátkezű levelével. Ebben azt írta a császár, hogy egyenesen Napóleonhoz fordul, minthogy a tárgyalások nem haladnak előre ós országait további szenvedéseknek nem akarja kitenni. A monarchia életföltételeit tekintetbe véve, hajlandó lemondani Salzburgról és Galícia egy részéről, de ha visszakapná Tirolt, az egész Galícia átengedésére hajlandó volna. A levél végén kifejezte azt a reményét is, hogy Napóleon méltányos lesz ós nemcsak azt a lehetőséget fogja neki magadni, hogy alattvalói visszakapják a békét, hanem azt is, hogy-barátjává lehessen.

262 ,. Akkor az a vélemény volt az udvari körökben elterjedve, hogy francia részről nem is annyira Napóleon a béke akadálya, hanem az olasz alkirály, akinek a hadműveletek újrakitörése esetén Ausztriát odaígérte, és a csapatok, amelyek itt kívánják az: ellenségeskedések megújulását, hogy ne kelljen Spanyolországba menniök.

263 Ezzel kapcsolatban a nádor újra kifejtette Ferenc császárnak, ha a háború újra kitörne és nem végződnék jól, az a monarchia megsemmisítését ós a dinasztia végét jelentené, ha tehát Napóleontól megérkezik a válasz, jó lesz meggondolni a sm TJ. ott, Iratok, III. 657—661. és 654. 1.; Iratok, IV. 27. sz.; Wertheimer id. mű, II. 514— 530. 1. 2(52 U. ott, Iratok, III. 664—665. 1.; Iratok, IV. 27. sz. 2e- U. ott, Iratok, III. 665., továbbá 634. és 637. 1.