Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1809. évi hadjárat

mai kevesebb baja volt, inkább a harctérre vonuló ezredek el­látása körüli zavarok bántották, amikor ferde rendelkezésekkel pl. a bródi hat ár őrezrednek olyan útirányt tűztek ki, amely ,8 napi kerülőt jelentett, vagy hogy Pécsett 3 törzskar került össze ugyanazon a napon, Nagyhőflányban pedig 3 lovasezred, ami a hatóságokat, de a lakosságot is megoldhatatlan nehézségek elé állította. 63 Nagy gondjai voltak azonkívül az árvíztől egé­szen megrongált komáromi vár és győri sáncok építkezéseivel, hova ezerszámra kellett kirendelni a megyékből a munkásokat és a fuvart és a munka hónapokat vett igénybe. 64 A hadsereg tehát közvetlenül a háború megindítása előtt sem mutatta a fölkészültség kópét, különösen nem olyan szám­ban, ahogy azt Stadion kalkulálta, Metternich tudósítása alap­ján azt hitte, hogy Napóleonnak a harc megindulásakor nem lesz 400.000 embernél többje. Ennyire számították az osztrák sere­get is, ami mellett még 400.000 főnyi tartalékot kalkuláltak, beleszámítva 152.000 Landwehrt, 50.000 magyar inszurgenst, az ezredek kivonulása után visszamaradt 44.000 határőrt és a ká­derek létszámát, 54.000 embert, ami azonban alig megalakult, rosszul fegyverzett katonaság volt, amelyet éppen az elmulasz­tott előkészületek miatt alig lehetett ellenség elé állítani. 65 Ez hamis praemissa volt. Hamis volt a kalkuláció más téren is. Poroszország és Oroszország, ha szövetségi kötelezett­ségükhöz híven, nem is léptek föl támadón, segédhad testeket állítottak föl. A fölhívás, amelyet Ferenc császár a fölszabadí­tás érdekében a német néphez intézett, bármily lelkesítő volt is, a reálpolitikusokra nem volt hatással. A kormányok döntő diadal előtt nem voltak hajlandók Napóleon ellen fordulni, — ha még oly zsarnoknak érezték is. A hadüzenet úgy történt, hogy a bajor határon állomásozó csapatoktól elment a fölszólítás Bajorországhoz, hogy csatlakozzék Ausztriához és vele együtt forduljon Napóleon ellen. Stadion biztosra vette a bajorok csat­lakozását. E helyett a bajor sereg szembeszállt és az osztrák 63 Iratok, III. 398. 1. 64 Iratok, III. 382., 388., 404—405., 417., 446—450. és 459. 1. 65 Criste: Erzherzog Carl, II. 405—406. és 458. 1.; Beér: Zehn Juhre, 340. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom