Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1807. évi országgyűlés

A SZUBSZÍDIUM ÜGYE. 113 főt ajánlanak meg a kapitulánsok leváltására, és hogy a rend­kívüli segélyt nem engedik föltételekhez kötni. 106 Ezek után történt, hogy a nádor megkapta a király június 27-én kelt néhánysoros levelét. Elküldésére az adott alkalmat, hogy Zichy gróf kamaraelnök tervezetet nyújtott be Ferenc­nek, hogy a szubszídiumot milyen százalékos kulcsokkal lehetne számítani, hogy megfelelő segítségre tegyenek szert. Elgondo­lása szerint a vagyon jövedelmének 2 / 5 részét (40%) kellett volna beszolgáltatni négy év alatt egyenlő évi részletekben, míg azok, akiknek csak jövedelmük van, 20%-ot fizettek volna hasonlókép négy év alatt. 107 Zichy kérte, hogy ezt a tervet a császár juttassa el a nádorhoz is. Ezzel kapcsolatban a király kifejezte rosszallását az országgyűléssel szemben, „hogy ott minden rosszul megy", hogy az újoncok megajánlása körül tör­téntek „valóságos botrány", és hogy abban az esetben, ha a szub­szídiumot föltételekhez kötnék, kénytelen volna azt visszauta­sítani. Fölszólította tehát: „Ha a monarchia, valamint az én és a te becsületed ós javad szíveden fekszik, tedd meg a lehetőt, hogy ezeket az ügyeket megfelelő vágányra tereld". 108 A nádor mindjárt válaszolt is, hogy a fölirattervezetet a felső tábla még levelének megérkezése előtt kívánságának megfelelően módosí­totta. A Zichy-féle szubszídiumtervezetre azonban megjegyezte, hogy az uralkodó úgyis tudja az okokat, amelyek miatt a rendek szűkkeblűek és reményét fejezte ki, hogy a felső tábla több olyan változtatást fog ezen a javaslaton eszközölni, amely az összeget emelni fogja, de jelentette azt is, hogy magán a felső táblán is sokan vannak, akik inkább megszorítanák a szubszídiumot, sem­hogy fölemelnék. 109 Baldacci ezt a választ is iparkodott a nádor ellen fordí­tani. Ámbár a főherceg válaszában határozottan megírta, hogy „semmiesetre sem egyezik bele" föltótelekhez kötött meg­ajánlásba, diadalmasan állapította meg, hogy a föliratot a nádor sem tartja a nemzet becsületével összefórőnek. Leiratot javasolt Zichy gr. jún. 27. és 29. Privatbibl. fasc. 46. Nádori titk. lt. Extraser. Diaet. 1807. 24. sz. Iratok, II. 740—741. 1. Iratok, II. 748. 1. Domanovszky Sándor: József nádor élete II. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom