Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1807. évi országgyűlés
viharos volt, pedig a nádor 16-ára a felső tábla ülését is kitűzte, hogy ezzel a már kóthete húzódó tárgyalásokat, amelyeknek semmi eredményük sem volt, siettesse. 16-án reggel még az alsó tábla ülése előtt is tartottak kerületi ülést. A nádor végre is a perszonális útján tudtára adta az alsótáblának, hogy 17-ére a felső táblát ismét összehívta.' 17 Június 17-ón reggel Drevanyák bányatanácsos értesítette a nádort, hogy a mérsékeltek a kerületi ülés üzenetterve ellen föl akarnak lépni, és utasítást kér, hogy azt mindjárt megtegyék-e, vagy várják meg a felsőtábla válaszát? A nádor azt óhajtotta, hogy mindjárt lépjenek föl, amire Szentiványi János barsi, Rhédey Lajos szatmári, Majthényi László honti követ, Ghiczy József perszonálisi ítélőmester, Petkovics Lajos horvátországi ítélőmester, Buzsán Alajos horvát követ és Király József esztergomi kanonok föl is szólaltak. 1 ' 8 Végre a június 22-én, 23-án és 24-én tartott tanácskozásokon a rendek elkészültek üzeneteikkel. Közben már 19-én Borsod megye követei kijelentették, hogy a szubszídiumnak föltétel nélküli megajánlása beleütközik utasításukba. 99 Hasonló kijelentések történtek, újabb utasításokra hivatkozva, Sáros, Pozsony, Heves, Trencsén, Liptó és Zólyom megyék követei részéről. 100 A hadkiegészítés kérdésében a rendek teljesen a kapitulációs rendszer ellen fordultak. Akik mellette foglaltak állást, azok is 15 éves kapitulációt javasoltak, a szélsőségesek azonban úgy nyilatkoztak, hogy a kapitulációt még említeni sem- szabad, és élesen kifogásolták, hogy magyar újoncokat német ezredekhez visznek át. 101 Amint a helyzet az országgyűlésen mind feszültebb lett, éppen úgy kiéleződött Bécsben is. Leurs június 18-i jelentésében arról tudósította az udvart, hogy a nádor titkos rendőrséget tart fönn. Ámbár a rendőrség tervezésére a bécsi rendőrminisztérium vezetésével tartott értekezleten éppen egy ilyen, a nádor közvetlen vezetése alatt álló közvetlen szervezetet ajánlottak, az, amiről Leurs tudósított, kevéssé nevezhető rendőri szerve97 Iratok, II. 736. 1., Zichy gr. jún. 16. Privatbibl. fasc. 46. 98 Drevenyák jelentése jún. 17. Privatbibl. fasc. 47. 99 Diarium 1807., 130. 1. 100 Diarium 1807., 169. és 172. 1. 101 Alvinczy jelentése jún. 16. Privatbibl. fasc. 51.