Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
A bizalmatlanság újabb fölszítása
lehetett tudni, különösen a nagy porosz vereségek (október közepe) után, nem fogják-e Ferenc császárt belekényszeríteni a harcba? Az 1805-i hadjárat után tehát Ausztriára, de Magyarországra is igen válságos idők szakadtak. A külső helyzet teljes bizonytalansága, a nagy verseny az ellenfelek közt, hogy Ferencet belevonják a kitörőfélben levő új háborúba, avagy távoltartsák tőle, a belső rend zavarai, különösen az ellátás nehézségei és a nélkülözések, valamint a papírpénz hitelének teljes megingása a társadalom széthúzó erőit fölszabadították. A felvilágosodás, a forradalom ós a reakció már-már összesimuló eszmeáramlatai ismét határozottabban elkülönültek egymástól, szervezkedtek és az aktivitásukat vesztett szélsőségek ismét mozgolódni kezdtek. Erélyes kézzel ennek akkor könnyen elejét lehetett volna venni, hiszen az elkeseredés mégis csak a megszálló franciák ellen volt legjobban kiélezve. De tapasztalataik alapján éppen azok nem bíztak az erélyes rendszabályokban, akik legalkalmasabbak lettek volna ezek megvalósításában közreműködni és akikben erre meg is volt az akarat. A nádor már 1805. november 25-én rezignáltán értesítette Károly főherceget: „A zavar és a következetlenség rendkívül nagyok, ezért megyek tovább a magam egyenes útján ós intézkedem a saját elgondolásom szerint, amely a te helyeslésedet is megnyerte, a nélkül, hogy az annyira elkésve érkező rendelkezésekhez igazodnék/' 3 Károly főherceg pedig 30-án, e sorokra válaszolva, kifejezte, mennyire óhajtaná, ha a császár Budára jönne „egyetlen megmaradt serege közelébe, egyetlen megmaradt országába, amelyre még számíthat", „itt —• úgy folytatta — vezethetne bennünket, tudná, hogyan állnak dolgai és mi tudnók, mihez igazodjunk. De azok a gonosz emberek, akik félrevezetik, sose fogják megengedni, hogy ő a mi közelünkbe oda jöjjön, ahol meghallhatja az igazságot. Amíg ezeket el nem távolítják, nem fognak a dolgok jobbra fordulni". Elsősorban a financiák rendezését tartotta halaszthatatlanul szükségesnek, amihez „határozott akarat és vaskoponya 3 Iratok, II. 215. 1.
