Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az ütközőpont

monarchia gondolata sokat köszönhetett ennek a hatalmasan előretörő államjogi eszmeáramlatnak, úgy az eszmék megfogalmazása, mint az intézmények kiépítése tekintetében is. A kormányzatban a leglényegesebb eltolódás az volt, hogy a római szent birodalmi kancellária elvesztette jelentőségót € a külügyek vezetése az osztrák kancellár — utóbb, Mária Terézia alatt az államkancellár — kezébe került, aki mellett a magyar, az erdélyi, valamint a többiek is csak akkor vehettek részt a titkos tanács ülésein, amikor oda külön meghívták őket, ha országuk ügyei forogtak szóban. Ez az összmonarchia intézményes kialakítása terén fontos lépés volt, de nagy hátrányt jelentett Magyarországra, mert egyrészt kizárta a monarchia ügyeinek vezetéséből, másrészt mert a magyar kancellárt mégis bevonta annak tanácskozásaiba, ha magyar vonatkozása is volt a tárgyalásnak. De még hátrányosabb lett a helyzet 1760-ban az államtanács megalakításával. Ez a testület ugyan csak véleményező hatáskörrel volt fölruházva, de mindenben véleményt mondott, ami a királynő elé került, tehát a hadügy kivételével a kormányzat minden ágába beleszólt és a magyar ügyek intézésére is terjesztett elő javaslatokat, ámbár Mária Terézia korában magyar tagja nem volt s tanácsosai közül a magyar viszonyokat közelebbről senki sem ismerte. Kedvezőtlen volt elsősorban az állam eltolódása az örökös országok irányába, ami ezeknek erősebb összefogásával járt. Ha Magyarország látszólag kívül is maradt ezen a szervezeten, ez nem felelt meg a tényleges helyzetnek. De kedvezőtlen volt már a titkos tanács 1708-i átszei'vezése óta a kormányzatban a kollegiális tanácsi és bizottsági jelleg erős kidomborodása is, amely természetszerűen állandóbb szellem kialakulását vonta maga után s az egyes személyiségek jelentőségét lefokozta. III. Károly és Mária Terézia személyes jóindulata is megtört a kollegiális hatóságok ellenkező törekvésein. Ezeknek állandóan ismételt elveivel ós többségük következetes állásfoglalásával az uralkodónak nehéz volt szembehelyezkednie. Hiába volt tehát Mária Terézia ismételt ígérete a fölszabadított területeknek visszacsatolására az országos hatóságok alá, amikor az államtanács és annak legtekintélyesebb vezetője, Kaunitz herceg államkancellár is mindig azt hajtogatta, hogy ezeknek