Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A korszellem

FORRADALOM ÉS REAKCIÓ. 53 fejlődés lehetőségeit.*^ Végeredményben ezek a változások nagy optimizmust váltottak ki: az emberi művelődés fokozatos előretörésének szilárd hitét. Ez az elv mélyen, szinte kürthatatlanuL áthatotta a legellentétesebb irányok gondolatvilágát. Az emberiségnek naiv magabízása volt ez, hogy értelmi eszközeinek; helyes fölhasználásával föltartózhatatlanul viheti előre az embert a boldogság felé. Ennek a hatalmas erőtényezőnek is megvolt a visszája. Nem a lelki és a szellemi fejlődést mozdította elő, hanem elindította újabb idők dinamizmusát és előtérbe tolta a mennyiségi- és erőszempontokat. Az individualista ebben a magabízásban rombolta le a társadalom hagyományos megkötöttségeit, az imperialista ugyanebből vonta le a következtetést, mely szerint magasabb elhivatottsága törvényként írja elő, hogy meggyőződésének megfelelően akár a legkérlelhetetlenebb erőszakkal kényszerítse rá népeire — és idegen népekre is — a boldogulásnak azt az egyetlen útját, amelyet — hite szerint — ő látott meg helyesen. A forradalmi demagógia így vezette át a világot Robespierren keresztül Napóleonnak népeket leigázó önkényes imperializmusához. A szabadság és a céltudatos, zsarnoki szervezés ugyanabból a haladási gondolatból indultak ki és ugyanattól az optimizmustól duzzadtak. így Magyarországon is a korábbinál is tudatosabban éleződtek ki az ellentétek. Az abszolutisztikus kormányzat módot nyújtott azoknak a tanácsosoknak, akik a gyenge akaratú Ferenc császárt gondolataiknak meg tudták nyerni, a kemény fellépésre minden ellenállással szemben. Napoleon példája erre csak csábítóan hatott. A magyar rendiség viszont az ellenkező pólusból merítette harci eszközeit: a szabadság eszméjéből. Nemcsak egyéni szabadságról volt szó, szabadságát a rendiség is meg akarta szervezni ós ehhez már elég korán megtalálta az alapot a nemzeti törekvésben. Optimizmusukban mindegyik fél irányítóiból hiányzott a higgadt megítélés, a lelkiismeret szava, a fele" „Trotzdem das 18. Jahrhundert das Zeitalter der Aufklärung ist,, das sich in schärfsten Gegensatz zum Mittelalter setzit, lobte doch in Deutsehland das Mittelalter kräftiger fort, als in irgendeinem anderen Lande. Das soll durchaus kein Vorwurf sein, denn ebendadurch wurde Deutschland vor der vernichtenden Wucht der Revolution bewahrt." Boos id. mü, 168. 1.