Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A nádor teljhatalmú kormányzása
MAGYAR TÁMADÁSOK A NÁDOR ELLEN. 461 így gondolkodott általában a régi magyar aulikus párt, amelynek felfogását legélesebben gróf Majláth György jogügyi igazgató fejezte ki egynéhány hónappal később benyújtott memorandumában. Ennek eszmemenete egészen fedi báró Mednyánszkyét."° Mednyánszky iratát olyan fontosnak tartották az udvarban, hogy kiadták az államtanács magyar referensének. Somogyi Jánosnak. Somogyi sokban nem osztotta a névtelen emlékirat véleményét. Határozottan szembehelyezkedett azzal a kívánsággal, hogy a király ne hívjon össze országgyűlést; a bevádolt urak mindegyikére talált mentséget és elmozdításukban mérsékletre ós óvatosságra intette a császárt; azt is megértette, hogy a nádor a dunai kerületek megyéiben nem ültette föl a fölkelést, ámbár azt a nézetét sem hallgatta el, hogy ezeket esetleg hátrább össze lehetett volna vonni; két dolgot azonban ő sem tudott megbocsátani a nádornak: hogy a kancelláriát megszüntette — Somogyi is ezt a kifejezést használja — és hogy tanácsosokat hívott meg maga mellé, hogy épp azokat hívta, akiket Vay Józseffel az élükön ő is veszedelmes embereknek tartott. Ebben a pontban óhajtotta, hogy a császa.r szóbelileg fejezze ki a nádornak rosszalását és követelje tőle, hogy a jövőben ne hallgasson ilyen férfiakra, mert különben más módon kellene orvoslást keresnie."^ A bizalmatlanság legállandóbb szítója azonban a bécsi rendőrség volt. Ley udvari tanácsos már 1806. január 16-án dicshimnuszt zengett a császárváros polgárságának nagyszerű magatartásáról, de felhívta a császár figyelmét Magyarországra, amely nem árult el törhetetlen ragaszkodást fejedelme és az államrend iránt, amelyet tehát jó lesz megfigyelni.Március közepén ugyanez a Ley jelentette, hogy a magyarországi konfidensek titkos levelei nem érkeztek meg."''' Sumeraw rendőrminiszter akkor annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy ezeket a leveleket valószínűleg a nádor feltöreti."* RendőrhivaIratok. II. 588—595. 1. Iratok, 11. 447—457. 1. V. ö. még erre u. ott, II. 463. 1. Iratok, II. 443. 1. Bécsi áU. lt., Kabinetsakten 765/1806. U. ott, Kabinetsakten 795/1806.