Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A nádor teljhatalmú kormányzása

A NÁDOR TELJHATALMÚ KORMÁNYZÁSA. Amikor a nádor 1805. október 24-ón Mack fegyverletételének hírére Bécsbe ment/ az udvarban és a kormányhátóságoknál a legnagyobb fejetlenséget találta. A császár később nagyon panaszkodott öccsének, hogy tanácsosai elvesztették a fejüket, hogy gróf Zichy Károly és az összes államtanácsosok teljesen tanácstalanok voltak, Colloredo kabinetminiszter pedig csak sírt.'' Minthogy azonban a nádor döntést kívánt, Ferenc császár október 25-ére Hetzendorfba konferenciára hívta gróf Baillet de Latour Miksát, a haditanács elnökét és gróf Zichy Károly kamaraelnököt. Ott tűnt ki, hogy a nádor fölterjesztései és sürgetései teljesen hiábavalók voltak, hogy a haditanács a felszerelés dolgában csak levelezett az egyes hatóságokkal, de még semmit sem rendelt el. A rendelkezéseket a nádor csak akkor erőszakolta ki. A konferencia ugyanis megállapította, hogy a monarchia erői még nem merültek ki s a fennálló szövetségek is módot nyújtanak a háború folytatására, még az esetben is, ha az ellenség Bécset is megszállná. Elhatározták tehát, hogy folytatják a háborút. A magyar ügyekben pedig úgy döntöttek, hogy behívják a nemesi fölkelést, az országgyűlést elnapolják, a magyarországi és erdélyi védelmi intézkedések vezetésével a nádort bízzák meg s ezért az ottani katonai főparancsnokságokat neki rendelik alá, abban az esetben pedig, ha a császár szándéka szerint Olmützbe vagy Prágába távoznék, a nádornak Magyarországra teljhatalmat adnak.^ A hetzendorfi konferencia tehát nagy terheket zúdított a nádorra. Az ő vállaira szakadt ezzel az egész polgári és katonai igazgatás, az inszurrekció megszervezése és a hadműveletek ^ 1805. napló, Iratok, II. 289—290. 1. 3 1805. napló. Iratok, II. 300. 1. ^ 1805. napló, Iratok, II. 265—266. és 291—293. 1.