Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az 1802. évi országgyűlés
egyezésével mást nem határoznak."* Végre a bizalmas levélben a király a nádor bölcseségére bízta, hogy az ügyet az állam javára kedvezően bonyolítsa le ós ígérte, hogy buzgalmát érdeméül fogja betudni.^"" A július 12-i botlást azonban már nem lehetett helyrehozni. A megyék egyre-másra küldték keményebb hangú utasításaikat s a kerületi üléseken az ellenzék annyira megerősödött, hogy már ez is kívánatossá tette az ügy mielőbbi befejezését. Augusztus 19-én a 61. gyalogezred kiegészítését ahhoz kötötték, hogy az Erdélyhez csatolt megyéket visszakapcsolják. A perszonálisnak az az ajánlata, hogy a három évre megajánlott újonclétszám azután is fennmaradjon, mindaddig, amíg országgyűlésen másként nem intézkednek, és Aczél István alországbírónak az a figyelmeztetne, hogy a rendek önmaguknak mondanak ellent, ha az állam védelméről nem gondoskodnak, hatás nélkül maradt.A nádor a felsőtáblán azt szerette volna elérni, hogy a rendi fölterjesztés bevezetéseként fölsorolt észrevételektől tekintsenek el, de még ez sem sikerült. Ismételt fölszólításaival csak néhány apróbb változtatást tudott keresztülvinni, így pl. hogy a szekerészét és a pattantyús személyzet tagjait a meghatározott számon fölül toborzással lehessen kiállítani. A három évre átvett kiegészítésnél azután a nádor nagy beszédet mondott ós fölszólította a rendeket, tegyenek bizonyságot a király iránti hűségükről és gondoskodjanak valami módon a kiegészítésről. Az alsó tábla azonban elutasította a változtatásokat, amire a nádor kijelentette, hogy közvetíteni akart, minthogy azonban a rendek ridegen ragaszkodnak a megajánlás háromévi időtartamához és bizalmatlanságot árulnak el a királlyal szemben — föltételezve, mintha nem akarna országgyűlést tartani —, ha továbbra is ragaszkodnának kikötéseikhez, javasolni fogja a királynak, hogy a rendi javaslatot ne fogadja el. Csak ez a kemény föllépés indította végre a rendeket elhatározásuk megmásítására."'^ így aztán a király mégis elérte a 64.000 főnyi magyar katonaság kiegészítését három esztendőre, 12.000 újonc Iratok, I. 531—533. 1. Iratok, I. 533. 1. 208 Alvinczy táborszernagy jelentése aug. 19. Privatbibl. fasc. 45. Alvinczy jelentése aug. 21. Privatbibl. fasc. 45.