Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

A NÁDOR KÖZVETÍTÉSE. 357 nélkül. Ezt a változtatást a nádor magára vállalta volna, mert békeidőre gyökereselb és biztosabb megoldásnak tartotta, há­ború idején pedig ugyanolyan kiadósnak. E megoldás nagy elő­nyét azonban főkép abban látta, hogy az haladást jelent a kiegészítés rendszerében és a tapasztalattal előkészíti a kapi­tuláció elfogadását.'"" A rendek állásfoglalása a megajánlás dolgában nem volt olyan veszedelmes, ahogy azt az udvari körök föltüntették. A kiegészítésnek három évre való megszorítása nem azt jelen­tette, hogy a rendek nem akarnak elvben az állandó kiegészítési rendszerhez hozzájárulni, csak azt, hogy míg az adózó nép összeírása meg nem történik — tehát a lakosság számáról nem kapnak tiszta képet — és a tapasztalat háromévi gyakorlat alapján nem igazolja az új rendszer alkalmasságát, addig a ki­egészítés módját és számát illetőleg nem akarják véglegesen lekötni magukat. A nádor nem tartotta indokolatlannak azt a félelmet, hogy az utolsó év rossz termése után a nyomasztó gazdasági helyzetben, különösen a 12 krajcárosok beváltásával a népet ért igen érzékeny károk mellett az évenkénti rendes sorozás olyan elégületlenséget kelthetne, amely felkeléssé fajul­hat.'" A szám tekintetében sem voltak túlhajtottak a rendek aggályai. A kancellária maximális kívánságnak a lakosság két ezrelókét gondolta, háború idején sem többet három ezreléknél. A lakosságot azonban az udvari körök is kereken hót millióra becsülték, a 14.000, háború esetén 21.000 főnyi kalkuláció'"* mögött tehát a háború esetére megajánlott 6000 + 12.000 fő nem maradt el messze a hivatalos becslés mögött. Csak a béke­létszámban maradt el a rendi ajánlat egyharmadrésszel a hadi­tanács kívánsága mögött, amit azonban a határőrezredek és az inszurrekció indokolt.'"" Nem volt alapnélküli a 61. gyalogezred Iratok, I. 518—525. I. Iratok, I. 544. 1. Iratok, l. 526. 1. "* Amikor Károly főherceg a szolgálati évek megállapításáért küzdött, az örökös tartományokban a 8—10—12 éves szolgálat mellett évi 22.655, a 12—14—18 éves me'lett 18.300 kapitulánst vett számításba. A tényleg életbe­léptetett 10—12—14 éves szolgálat mellett egy évre 20.500 fő esett voka. Angeli: Erzh. Carl als Feldherr und Heeresorganisator, V. 150. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom