Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A magyar sors

A NEMZETI ÖNTUDAT HORDOZÓI. 21 rezett százados tradícióit, amelyek a pillanatnyi helyzetben mindenkit sokkal kizárólagosabban foglalkoztattak, mint az ország megoszlását megelőző korban. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemesi és a jobbágyi, az agrárius és a polgári ellentét enyhülése, főkép az a törekvés, hogy a jobbágykérdést a gyakorlati lehetőség keretében megoldják. Az időpont azon­ban semmikép sem volt alkalmas arra, hogy régi kontroverziákat elvi alapon rendezzenek. Az állandó háborús életben a polgár­ság elvesztette jelentőségét és addig is csak igen korlátolt hatal­mát. A polgári foglalkozás elsorvadt. A Fuggerek már 1533-ban bezárták budai bankjukat, 1547-ben lemondtak besztercebányai rézvállalatukról és marhakereekedésre tértek át, a XVI. század nyolcvanas éveiben pedig magyarországi birtokaikból is kivonul­tak. A nagybirtok egyetlen lehetséges ellenfele, a köznemesség pedig anyagi hatalom híján és mert a királlyal minden kapcso­lata megszűnt, maga is a nagybirtok oltalmát kereste és fami­liárisi kötelékekben a nagyurak szolgálatába állt. De még a sze­génység is csak uraitól remélte védelmét és török fönnhatóság alatt is tartotta kapcsolatait földesurával és a megyei szer­vezettel. Ilyen körülmények közt a nemzeti öntudat hivatott hor­dozója csak a nemesség lehetett. Hatalmat csak a nagybirtokos urak képviseltek, ők voltak az egyedüliek, akik valami szervezést kezdeményezhettek birtokaikon vagy a megyében és látszólag még az országgyűlésen. A köznemes csak kiemelkedő műveltsége, hadi érdemei és ezekkel szerzett birtokai révén tehetett szert némileg hasonló szerepre. A helyzetről és a viszonyokról csak nekik volt valamelyes áttekintésük, ámbár a külföldön élő király és tanácsosai terveibe alig, vagy csak elkésve láttak bele, amikor már új adottságokkal álltak szemben. Minden törekvésük tehát az újítások ellen fordult, mert ezdcb^ közös vonásként ismer­ték föl, hogy ellentétben álltak a régivel ós beleütköztek kiváltságaikba és az alkotmányba. Az új bürokratikus kormány­zás önmagában is kihívta ellenszenvüket, hiszen őket birtokaik gondjai a hivatal kötöttségétől távol tartották, annak lényegé­vel tehát nem is ismerkedhettek meg. A financiális és a bánya­ügyhöz nem voltak meg a szükséges ismereteik, régi hagyo­mányaik alapján csak a központi bíráskodás szervezetében és

Next

/
Oldalképek
Tartalom