Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A magyar sors

körüket megóvniok, ahol az a középkorban eredetileg kifejlődött: a bíráskodásban, ott is csak bizonyos korlátozásokkal. A Miksa és Rudolf alkalmazta új eszközök nem a régi vezető családok félr^etolását jelentették. Ezt a célt a Habsburgkormányzat elég rövid idő alatt úgyis elérte, de nem tudta elérni azt, hogy az új arisztokráciával az ország nyugodt kormányzását, a lakosság megelégedését és ragaszkodását megnyerje. Ebben a főbaj a Habsburg-politikának kizárólag dinasztikus beállítottsága volt, amely csak a dinasztia hatalmi érdekeit látta, a nélkül, hogy fogalma is lett volna nemzeti sajátosságról, a tartománynál magasabbfokú egységi öntudatról és nemzeti érzékenységről. Minden dinasztikus politika egyedül csak hatalmi célkitűzéseket ismer, a történeti erőket, a multat nem értékeli, velük tehát nem is törődik. Habsburgi Rudolfot a Kun László nyújtotta segítség nem akadályozta abban, hogy raegsegítőjének halála után annak országát saját fiának adományozza. A további Habsburg-birtokpolitika is a hűbéri elvdí szerint irányította terjeszkedési töi-ekvéseit. Amikor kiépítette újkori abszolút államszervezetét, akkor is hűbéri szemmel nézte, hogy országokat ós tartományokat miként vonhat magához. Csak területeket és függőségi viszonyokat látott, nem népeket, legkevésbbé nemzeti öntudatot. Nem is hitte, hogy a népeknek lehetnek szent emlékeik s hogy ezek az emlékek erőt képviselnek, amely nem negligálható politikai tényező. I. Ferdinánd legalább türelmes volt a magyar sajátságokkal szemben, de ő sem törekedett soha megismerésükre. Még erősebb volt a szakadék tanácsosai és a magyarság közt. Utódai már csak az ő referátumaik alapján ismerték a magyar kérdéseket és még ridegebb idegenkedést éreztek irántuk. Minden kísérlet a magyar viszonyok megismertetésére, a nemzet óhajainak és kéréseinek minden kifejtése ércfalba ütközött. Lázadásnak tekintették és csak fölszította a rövidlátó bizalmatlanságot. Mindent hatalmi szóval intéztek el, ami nem kelthetett megelégedést; ragaszkodás helyett ellenszenvet ébresztett, ami eleve lehetetlenné tette a nyugodt kormányzást. Az érzelmi szakadásnak volt egy másik kimélyítő je is: az a lenézés, amellyel a magyar kérdéseket kezelték, mellékeseknek és súlytalanoknak tekintették. Bármennyire jogos is egy-