Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

Poroszország kiválása a francia köztársaság elleni harcból, ami eliridította a következő évek szerencsétlen hadi eseményeit. Amikor 1797. október 17-én Campoformióban megkötötték a szégyenletes békét, Thugut Ausztria közeli megszűnésének lidércnyomása alatt állott és rossz sejtelmek gyötörték az osztrák ház hatalmának leáldozásáról.* A campoformiói kötelezettségeket Franciaország még nem is teljesítette, máris új viharfelhők tornyosultak. Franciaország a befolyása alá került területekre átültette saját forradalmi és republikánus berendezéseit. A pápát is fogságba vetették. Ebben a kétségbeesett helyzetben — Bonaparte akkor Egyiptomban hadakozott — Ausztria elhatározta, hogy megelőzi Franciaoszágot és maga támad. Károly főherceg vezérletével a küzdelem szerencsésen is indult s Oroszország beavatkozása után szép reményekkel biztatott, de Thugut, illetve katonai tanácsadója, Bellegarde Henrik gróf táborszernagy elhibázott intézkedései, a diplomaták túlságos beavatkozása a hadműveletekbe és végre 1800-ban Napoleon visszatérése, marengói győzelme (jún. 14.) megint a franciáknak juttatta a diadalt. Thugut megbukott ós a helyét elfoglaló Cobenzl Lajos gróf arra alapozta reményeit, hogy személyesen kívánt találkozni Napóleonnal, aki akkor már mint első konzul állott a francia állam élén. Reményeiben azonban csalódott, Lunevilleben, 1801 februárjában alapjában véve ismét a campoformiói föltételeket kellett elfogadnia.^ Ausztriára nézve még nagyobb csapás volt, hogy sok diplomáciai balfogásával ós esztelen katonai intézkedéseivel Oroszország barátságát is elvesztette. Ezt a helyzetet pedig Napoleon nagy ügyességgel használta föl Ausztria gyöngítésére. A kárpótlás ügyében Oroszországgal is Poroszországgal egyezkedett, úgyhogy utóbb Ausztria ebben is alul maradt. Elbizakodottság és fejetlen kapkodás, makacs önfejűség és halogató határozatlanság, a lényeg elhanyagolása részletkérdések kedvéért és a döntő helyzetváltozások föl nem ismerése juttatták ide néhány rövid év alatt Ferenc császár birodalmát. * A. Ritter v. Vivenot: Vertrauliche Briefe des Freiherm v. Thugut, n. 64. 1. ^ W^ertheimer Ede: Ausztria és Magyarország a XIX. század első tizedében, l. 83—85. és 93-96. 1.