Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Világpolitika és családalapítás

könnyen szétválasztani, A nádor érzelmeit követve, az özvegy cárnéhoz csatlakozott.^^^ A fogadtatás különben Sándor cár részéről is a legszívélye­sebb volt. Másnap reggel maga ment a nádor üdvözlésére, aki azután a napot a cári család tagjainál tett látogatásokkal töl­tötte. A barátság, amellyel mindenütt találkozott, már első nap arra a kijelentésre ragadtatta, hogy úgy érzi magát Pétervárott, mint a saját családja körében, és boldog, hogy ezt az utazást megtehette,^ Meghívásának — úgy látszik — volt valamelyes háttere. Mindenki tudta, hogy első házasságának tragikus vége óta nem tud beletörődni az egyedüllétbe. Erzsébet cárné tehát szerette volna összeházasítani nővérével, Amália badeni hercegnővel. Már amikor Oroszországba érkezett, széltében beszélték róla, hogy utazásának ez a célja, s a híresztelést környezetének tagjaihoz is eljuttatták. Amália hercegnő azonban nem tetszett a nádor­nak: a különben kedves, szívjósága miatt nagyon dicsért hercegnő nem volt szépnek mondható ós a főherceg egyéniségével sem rokonszenvezett. Udvarmesterének, Szapáry grófnak, aki betegen érkezett meg Pétervárra és eleinte nem jelenhetett meg a társa­ságban, ezt nyiltan meg is vallotta. Várta ugyan, hogy az udvar részéről ez irányban tapogatózni fognak, de kijelentette, hogy visszautasításban lesz részük.^*^ Egész más hatással volt rá sógornője, KataMn nagyhercegnő. Katalin a bajor trónörökössel volt eljegyezve, akinek két év múlva kellett volna őt oltárhoz vezetnie. Bajorországgal azonban csak szóbeli megegyezés történt e tárgyban, szerződóst nem kö­töttek, ami bizonyos fokig aggasztotta az özvegy cárnét. A nádor már az első napokban sokat foglalkozott a nagyhercegnővel, akit mindig kitüntetett, ami viszont az osztrákbarátok körében adott alkalmat szóbeszédre, akik szívesen látták volna ezt a házas­Szapáry ápr. 2, jelentése. Sammelb. 61. Iratok, I. 586. 1. Iratok, I. 587. 1. Szapáry ápr. 2. jelentésében Hudelist és mások, akik meglátogatják, említik: „dass hier alles in Erwartung dass Seine Königl. Hoheit die Schwes'ter jetz.t regierender Frau nehmen wird, nemlich die Herzogin von Baden." Sanmielb, 61, Katalin Amália Krisztina Lujza nagyhercegnő, a cárné legidősebb nénje 1776. júl. 3. született; 1823, okt, 26. hajadonon halt meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom