Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Gyermekévek

loredót a tanítószemélyzettel és Manfredinivel"* — aki különben is Rousseau alapján azt vallotta, hogy az értelmi nevelésnek 18 éves korig semmi célja sincs és mindig a testi, katonás, keménységre való nevelés jelszavát hangoztatta.** De különösen nagy baj volt ez a túlzott szigor neveltjeire, akiket megfosztott a gyermekkor naiv örömeitől, a játszi könnyedségtől —, aminek pedig Lipót olyan nagy jelentőséget tulajdonított. A gyermekkori élénkség elfojtása rossz visszahatással szokott lenni az önálló egyéniség kifejlődésére, az elhatározóképessógre és a kezdeményezési kedv kialakulására, Colloredo sokat panaszkodott, hogy Ferenc hajlik a tettetésre,*^ de nem vette észre, hogy vele szemben tanúsított bánásm.ódja természetszerűleg csak ilyen eredményre vezethet. Sokszor volt kifogása Károly ellen is, akit pedig Sándor Lipóttal együtt nagyon kedves gyermeknek jellemeztek. Károly érett korban így nyilatkozott: „Érzékeny gyermeknek születtem. Nevelésem három testvéremmel együtt egészen a katonai szubordináció szabályai szerint történt. Kötelességeink legszigorúbb betartására szorítottak, de senki sem tudta megnyerni bizalmamat vagy szeretetemet, sem szüleim, sem nevelőim. Hosszabb betegeskedésem alatt nevelőim elhagytak, elhanyagoltak, háttérbe szorítottak, testvéreimtől hosszabb időn át elválasztva, teljesen magamra maradtam, és ha a mostani bécsi hercegérsek — Hohenwart Zsigmond gróf, aki akkor történelemre tanította — nem vett volna atyai gondjaiba, ki tudja, mi lett volna belőlem'*." Ez a legszebb nevelési elvek és a leglelkiismeretesebb eljárás mellett is «úlyos vád Colloredo ellen, aki a gyermeki lelket nem ismerte eléggé, nem hagyta, hogy neveltjei gyermekségüket kiéljék és magas szempontjaival gúzsba kötötte lelki fejlődésüket. Pedig az elvek, amelyek szerint a nevelés történt, a legszebbek voltak. Az apa — ámbár korántsem esett II. József túlzásaiba — egyszerű életmódra, szerénységre, kötelességteljesítésre, az alattvalók iránti áldozatokra kívánta szoktatni WoHsgruber, I. 79., 133-134. 1. 2* Wolfsgruber, I. 123. és 80. 1. Wolfsgruber, I. 35., 57., 73., 77., 89., 170. 1. Wolfsgruber, I. 148. 1. — Oskar Criste: Erzherzog Carl von Österreich. I. 22. 1.