Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

Feljegyzés Tárgy: Utazáskorlátozások egyes nyugati országokban [,..]277 Jean Paul-Boncour francia követ engem megelőzve azzal üdvözölt, hogy tegnap vagy tegnapelőtt már közölték Kutas követtel, hogy Franciaország­ban megszűntek az utazási korlátozások a magyar diplomatákra nézve. Kö­zöltem vele, hogy az ő korábbi kérését is teljesítettük és most már szabadon közlekedhet Szentgotthárdon vagy Sopronon keresztül. A követ ennek rend­kívül megörült és látszott rajta, hogy személyes érdemének tekinti, hogy ezen útvonalak a közlekedés számára megnyíltak. A követ ezután beszélt franciaországi utazásairól és elmondotta, hogy sikerült kormányánál kivere­kedni, hogy normális kapcsolatokat tarthasson fel a magyar kormány tagjai­val. Engedélyt kapott arra, hogy beszéljen, érintkezzék a magyar kormány vezetőivel, alkalomadtán francia delegációk itt tartózkodásakor megfelelő magyar minisztereket hívhasson és reméli, hogy legközelebb a jugoszláv fogadáson ezt már valóságban is érvényesítheti és Kádár miniszterelnök­kel, valamint a kormány többi vezetőivel a személyes érintkezést felvehe­ti. Amennyiben hivatalos magyar rendezvényekre meghívják, azon is részt fog tudni venni. A november 7-i fogadással kapcsolatban elmondotta, hogy levelet küldött a szovjet nagykövetségnek, amelyben leírta, hogy kormá­nya utasítására néhány nappal korábban el kell hagynia Budapestet, ezért nem tud a fogadáson részt venni, de a legjobb kívánságokat tolmácsolta és a levélben gratulált a szputnyikokkal kapcsolatban elért eredményekhez.278 A fogadáson egyébként részt vett ügyvivője is.279 Értesülései szerint a nyu­gati missziók vezetői közül, már az angol, amerikai, francia közül, csak az amerikai ügyvivő280 vett részt. A beszélgetés további során elmondotta még, hogy a többi nyugati diplo­matákat is ugyanilyen gondok emésztik, mint őt. Ok azonban kormányukkal szemben nem tudnak olyan határozottan fellépni és így ő a kezdeményező ezen a téren, akinek sikerült kormányánál a normális kapcsolatok megterem­277 A feljegyzésnek a többi követtel folytatott megbeszélésre vonatkozó részét nem kö­zöljük. 278 Ld. AMAE Europe Hongrie Dossier 121. N° 69/Eu. Note. Participation de notre Lé- gátion á Budapest á une réception soviétique. Paris, le 22 octobre 1957. 116-118. o. 279 A fogadásra Henri Quioc ideiglenes ügyvivő ment el. Boncour táviratából arra le­het következetni, hogy a fogadás hangulata meglehetősen feszült volt, és az azon részt ve­vő nyugati diplomaták nem érezték jól magukat. Ld. AMAE Europe Hongrie Dossier 121. N° 1620. f. 122. 280 Ackerstonról van szó. A szöveg itt ellentmondást tartalmaz, hiszen Henri Quioc is részt vett a fogadáson. 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom