Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
11. Részlet Csatorday Károly a Külügyminisztérium Protokoll osztálya vezetőjének Jean Paul-Boncour budapesti francia követtel folytatott megbeszéléséről készült feljegyzéséből Budapest, 1957. október 15. Protokoll Csatorday Károly oszt. vezető 428/sz.t. Feljegyzés Tárgy: Jean Paul-Boncour követ látogatása Október 15-én felkeresett a francia követ és közölte, hogy rövidesen haza utazik Párisba jelentéstételre, valószínűleg pénteken indul. Velem már korábban is folytatott megbeszélést a két ország közötti viszonyjavítását illetően és akkor elmondotta, hogy kormánya rendkívül nehéz helyzetben van, mert a magyar helyzetet nem látja tisztán. A magyar kormány nemzetközi kötelezettségeinek nem tesz eleget, nem engedte be Hammarksjöld-öt, az ENSZ főtitkárát. O maga azóta egy csomó konkrét tényt hangoztatott kormánya előtt, azonban mi most megint nagy nehézséget okoztunk neki, mikor szóvivőnkön keresztül kijelentettük, hogy nem fogadjuk Van herceget.275 Ilyen módon kormánya előtt nem tudja az országaink közötti kapcsolatok kérdését megfelelően képviselni, mert rögtön szemibe vágják, hogy lám Van herceget sem engedték be Magyarországra, így nem lehet tárgyalni. Megjegyeztem, hogy a magyar kormány álláspontja ebben a kérdésben teljesen világos. Az ENSZ határozata alapján Van herceg magyarországi utazását természetesen nem engedélyezzük, hiszen ez az ENSZ határozat törvénytelen, mert beavatkozást jelent Magyarország belügyeibe. Furcsának tartom, hogy a francia kormány ilyen törvénytelen álláspontot képvisel, annál is inkább csodálkozom rajta, mivel korábban a francia kormány képviselője sem volt hajlandó résztvenni olyan kérdés megvitatásában, amit a maguk részéről belügyüknek tekintettek. Ebben az esetben nyilvánvalóan Franciaország sem engedte meg volna egy külön megbízott beutazását. A követ elmondotta, hogy ő nehéz helyzetben van, mivel a NATO országok képviselőinek utasítás szerint kell eljárni és ezért nem tarthatnak fenn normális kapcsolatot a magyar kormánnyal, habár ez nemcsak az ö hanem 275 Thaiföldi herceg. 82