Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

így alakult ki a jelenleg alkalmazott taktikai elgondolás, hogy az algériai háborút, ha kell súlyos engedmények áldozatok árán is, be kell fejezni és az itt felszabaduló energiát a kedvező, konjukturális gazdasági helyzetben a stratégiai cél, az önálló atomütőerőre alapozott kontinentális nyugat-európai vezető szerep megszerzése szolgálatába kell állítani.

Véleményünk szerint ez tulajdonképpen a De Gaulle-i külpolitika új szakaszának a lényege.

Az így megteremtett vezető szerepet De Gaulle többek között arra akarja felhasználni, hogy manőverezési szabadságot biztosítson majd ennek a harmadik erőnek.

Jól rávilágít erre a szándékra Couve de Murville a CBS amerikai rádiónak adott nyilatkozatának azon kitétele, hogy „egy nukleáris konfliktus esetén bizonyos, hogy Franciaország teljesen elpusztul, míg az Egyesült Államoknak több lehetősége van a fennmaradáshoz.” E mögött ki nem mondva az áll, Franciaország nem engedheti meg, hogy atomfegyverek alkalmazása kérdésében nélküle döntsenek, más szóval a külügyminiszter elképzelhetőnek tartja, hogy a saját atomütőerővel rendelkező Franciaország távol tartsa magát egy szovjet-amerikai nukleáris konfliktustól és ezzel az USA érdekei ellenében kivonja magát a biztos pusztulástól.

Nem kétséges, hogy ez az elgondolás, amelynek kialakulásában döntő szerepe volt a kapitalista nagyhatalmak közötti ellentéteknek, újabb súrlódási felületek keletkezéséhez vezet, ill. már vezetett is:

a. / Soha ilyen élesen nem különült el a két irányzat, az integráció ill. az „Europe des Etats” híveinek tábora. Különösen érdekes módon jelentkezik ez francia belpolitikai síkon, aminek a részleteivel itt nem foglalkozunk.

b. / Ismét zsákutcába jutottak az európai politikai közösség megvalósítására irányuló törekvések, tovább halasztódik Nagy-Britannia csatlakozása a „Közös Piac”-hoz.

c. /A második világháború vége óta nem látott mértékben megromlott az USA és Franciaország viszonya.

d. / Súlyosbodott a NATO-n belüli válság, amelynek léte katonailag egyre bizonytalanabbá válik stb.

Mindamellett komoly hiba lenne a fenti ellentéteket eltúlozni. A múlt igazolja, hogy ezek az ütközési pontok nagyban veszítenek jelentőségükből mihelyt a szocialista táborral szembeni fellépésről van szó.

A francia burzsoázián belül két tendenciáról van szó. De Gaulle elképzelését a burzsoá politikusok nagy része nem tartja megvalósíthatónak és bíznak abban, hogy a tábornok eltűnésével eltűnnek az akadályok is az integrációs, az USA vezető szerepét megerősítő politika útjából. A kormány megdöntésére azonban nem vállalkoznak, mert a burzsoázia nagyon is elégedett a gazdasági konjukturával azzal, ahogyan De Gaulle személyes

287