Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

elkerülhetetlenül a reakció újabb támadásait vonta maga után. A reakció kapcsolatba hozta a párt álláspontjának megváltozását Hruscsov beszédével, Algéria kérdésében tett nyilatkozatával és természetesen bizonyos körök­ben, elsősorban az értelmiségi körökben ez nem segítette elő a párt csök­kent befolyásának visszanyerését. Egyébként meg kell mondani azt, hogy a magyar események után a párton belül és a pártból kiszakadt elemekből létrehozott ellenzéki csoportok a felszámolás útján vannak. Részben önma­gukat számolják fel, részben az események olyanok, hogy a működésük, vagy legalábbis működésük nagy részének megszűnését vonja maga után. Lapjaik egymás után szűnnek meg és nem jelentenek ma már olyan veszélyt és olyan erőt, mint jelentettek egy-két évvel ezelőtt. A többi pártokkal kapcsolatban meg kell említenem, hogy de Gaulle pártja, az U.N.R. egy nagy csoportosulás, amely csak a májusi események következtében jöhetett létre. Éppen heterogén jellegénél fogva, már előre lehet látni a széthullását is. Amellett a francia politikai életre mindig jellem­ző volt, hogy ha három ember alakított egy pártot, akkor néhány nap múlva a háromból legalább egy ellenzékbe került és igyekezett egy külön csopor­tot alakítani. Ma ez a jelenség az U.N.R.-ben fokozatosan jelentkezik és a kizárások mellett a párton belül is a legkülönbözőbb egymással ellentétes áramlatok vannak együtt. Egy jelentősebb esemény elkerülhetetlenül ennek a pártnak is a széthullását fogja maga után vonni. Ami a baloldali erőket illeti, a párt szinte egyedül áll, mint komoly tö­megbefolyással rendelkező, következetesen ellenzéki baloldali erő. A szo­ciáldemokrata pártból kivált, de Gaulle-lal szembenálló elemek megala­kították az autonóm szocialista pártot, amelybe, mint az elvtársak tudják, Mendés-France és jónéhány híve is kérte a felvételét. Ez az alakulás, ez a párt, bármilyen szívesen is látott franciaországi baloldali körökben, ma még távolról sem képvisel komoly tömegbefolyással rendelkező komoly politikai erőt. A párt tagjai elsősorban értelmiségiekből tevődnek össze és olyan elemekből, akik kiábrándultak a Guy Mollet-féle szocialista pártból, de nem találták meg az utat a francia KP-hez és ilyen két és feles megol­dással próbálják ezt az ellentétet áthidalni. Természetesen a további esemé­nyektől függ az, hogy az autonóm szocialista párt mennyiben képes egy, a Nenni-féle szocialista párthoz hasonló erővé fejlődni és kivonni Guy Mollet befolyása alól a szocialista párt befolyása alatt álló tömegeket. Ennyit elv­társak a pártokról. A gazdasági helyzettel kapcsolatban annyit, hogy Franciaország gazda­sági helyzete nagy mértékben leromlott az utolsó hónapokban de itt is van egy bizonyos fokú ellentmondás, Franciaország külkereskedelmi helyzete jelentős mértékben megjavult. Az export megnőtt, s éppen a frank deval­vációjának a segítségével tudták ezt elérni. A belső gazdasági helyzet, a tö­megek helyzete romlott és romlik. Egy csendes inflációnak vagyunk tanúi, 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom