Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
Szarka elvtárs tájékoztatójában azt mondta, hogy Franciaország megszűnt nagyhatalom lenni, ennek megfelelően én a felszólalásomat igyekszem, mint egy volt nagyhatalomhoz akkreditált követ, rövidre fogni. Franciaországnak, dacára annak, hogy megszűnt nagyhatalom lenni, a NATO-ban különleges szerepe van és Franciaország mai külpolitikai célkitűzése éppen az, hogy visszakerüljön, visszaemelkedjék a nagyhatalmak sorába. Franciaország, De Gaulle külpolitikai célja, hogy egyenlővé váljék a nagyok között, és a majdan megtartandó csúcsértekezleten egyforma erőként üljön le a többiekkel a tárgyalóasztalhoz. De Gaulle-nak és kormányának eszköze ehhez a célkitűzéshez a zsarolás és a fegyverkezés. A zsarolással, a legkülönbözőbb manipulációk felhasználásával kapcsolatban csak néhány dologra utalok. Itt van De Gaulle Franciaországának kapcsolata Nyugat-Németországhoz, Adenauer kormányához. A kétszinűség jellemzi ezt a viszonyt. Míg egyrészt igyekszik Adenauerhez fűződő kapcsolatait felhasználni arra, hogy zsaroljon, a szocialista országok, a Szovjetunió, de a többi NATO nagyhatalom felé is, ugyanakkor egyéb kapcsolatait arra igyekszik felhasználni, hogy Adenauemél még több lehetőséget érjen el saját célkitűzései érdekében. A zsarolás eszközének tekinthetjük azt is, ahogyan De Gaulle-ék az Ode- ra-Neisse határ kérdését felvetették. Ismeretes, de Gaulle több ízben röviden utalt arra, hogy az Odera-Neisse határt véglegesnek tekinti, ugyanakkor kormánya emberei és bonni nagykövete ezzel a kérdéssel kapcsolatban más álláspontra helyezkednek és igyekeznek De Gaulle kijelentéseit úgy magyarázni, hogy de Gaulle nem úgy értette, hogy az Odera-Neisse határ véglegesnek tekinthető, hanem csak arról van szó, hogy a békeszerződés megkötésénél nem kell ehhez a kérdéshez, a határok kérdéséhez nyúlni. De Gaulle-nak feltették legutóbb ezzel kapcsolatban azt a kérdést, hogy vajon melyik interpretáció a helyes? Az-e, amit első ízben adtak a kijelentésének, hogy véglegesnek tekinti a határt, vagy az, amit képviselői adtak a kijelentésének: De Gaulle kitért a válasz elől, egyszerűen azt mondotta, hogy ebben a kérdésben már nyilatkozott, hozzátenni valója nincs. Nyilvánvaló, hogy mindkét oldal felé meg akarja tartani ebben a kérdésben is cselekvési szabadságát. Hasonlót tapasztalunk a berlini kérdésben elfoglalt álláspontjánál is, a csúcstalálkozóval kapcsolatban, és röviden azzal jellemezhetnénk ezzel kapcsolatos politikáját, hogy lehetőleg nemet mondani azokban az esetekben, amikor a többiek igent mondanak. Itt különösképpen nincs rá okunk, hogy elvi meggondolást keressünk állásfoglalásában, egyszerűen arról van szó, hogy be akarja bizonyítani, Franciaország hozzájárulása nélkül egyetlen nagyobb jelentőségű kérdésben sem lehet nemcsak dönteni, de még tárgyalóasztalhoz sem ülni. Megemlítem ezzel kapcsolatban De Gaulle politikáját, Franciaország politikáját az Egyesült Államok egyes légi egységeinek a kiutasításával kapcsolatban. Ismeretes, hogy jó néhány hónappal ezelőtt egyes légi-egységeket Franciaországból 190
