Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

magyar politkára, ahogy a magyar kormány és a párt a lakosságot kulturá­lis területen is Oroszország és a kommunista világ felé kívánja terelni, mi­közben az határozottan nyugat mellett áll, ez a [rendezvény] eseménynek számított a főváros életében. Annak ellenére, hogy a hatóságok korlátozott mértékben tették lehető­vé a reklámot - nagyon kevés plakát jelent meg, illetve a cikkek az iro­dalmi újságban túlzottan későn jelentek meg - a rendezvény mégis vára­kozáson felüli sikert eredményezett, és még a kommunista hatóságokat is nyugtalanította. A nyitástól a zárásig a három terem nem ürült ki. A francia tanárok hozták az osztályaikat. Vasárnaponként várakozó sort kellett kialakitani. Legalább 40 000 látogató érkezett, Budapest és a vidék mindenféle társadalmi osztá­lyát képviselve. Franciaország és a szabad világ számára különlegességet jelenthet, hogy azok az emberek is, akik egyetlen szót sem tudnak franciául, így fejezték ki a politikai álláspontjukat. A kulcsszót egy résztvevő, gimná­ziumi tanár, fogalmazta meg: „Nem ismertük eddig a változatos kiadványo­kat, a különböző érdekek ilyen gazdagságát, nem gyanakodhatunk többé erre az intenzív és színvonalas intellektuális és kulturális életre”. DDF 1959 II. N° 217. Collection des télégrammes. 533. o. 69. Követi értekezlet. Szarka Károly külügyminiszter-helyettes a nemzetközi helyzetet értékelő beszédének Franciaországra vonatkozó része Budapest, 1959. december 9. Külügyminisztérium 00465/1960. szig. titkos. KÖVETI ÉRTEKEZLET JEGYZŐKÖNYVE III. /A NATO országokban működő követeink regionális értekezlete. 1959. december 9-én./ Szarka Károly elvtárs miniszterhelyettes megnyitó beszéde 187

Next

/
Oldalképek
Tartalom