Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
A kereskedelmi kirendeltség kapcsolatainak folyamatossága lehetővé tette, hogy az októberei események után elsőként élesszük fel a kereskedelmi forgalmat. A régi gabonahitel felújításaként takarmányszükségletünket néhány millió dollár értékben fedeztük az általunk kívánt módon. A fenntartott és fejlesztett jó kapcsolat eredményeképp létrejött az a tőkés piacokon egyedülálló precedens, hogy kb. 25 millió dolláros keretben középlejáratú 5-7 éves hitel engedélyezésre került az általunk kiválasztandó olyan objektumokra, melyeket 3 tervünk eredetileg tervbe vett, de a belső pénzforrások hiányában megvalósítását későbbre halasztottuk. Az 1957-es év nehéz év volt a hivatalos kapcsolatok normalizálásának terén. Év végére javulást tapasztaltunk ezért is igyekeztünk az újévi üdvözletünket apró figyelmességgel kihangsúlyozni. A válaszlevelek fáradozásunk eredményét mutatják. Néhány szóval összefoglalva: mindent elkövettünk a normális kapcsolaton túl, hogy javulást érjünk el e területen, hogy nagyobb eredmény nem mutatkozott az a másik fél tervszerű elzárkózásán, illetve a kapcsolatok változatlan színvonalon való megmerevedésén múlott. Társadalmi kapcsolataink alakulása 1957-ben visszaesést mutatott. Az év első negyedében úgyszólván teljesen el voltunk szigetelve. Kapcsolataink főleg barátainkra, a diplomáciai rendezvényeken való részvételre korlátozódott. A Magyar Intézet alig, a Sajtóiroda pedig egyáltalán nem működött. Április 4-én oldódott fel a helyzet, mely attól fogva társadalmi kapcsolatok területén lassú javulást mutatott, de csak az őszi szezon kezdetén normalizálódott többé-kevésbé. A követség megerősítése jelentős javulást eredményezett, ma már nem okoz problémát újabb kapcsolatok szerzése. Minél jobban szélesedik ismerőseink köre, annál nehezebbé válik az ismeretség ápolása megfelelő követségi felszerelés és személyzet hiányában, valamint a Magyar Intézet passzivitásra való kárhoztatása miatt. Nem lehet megoldásnak tekinteni, hogy úgyszólván csak vendéglői találkozással tudjuk megoldani a kapcsolatok elevenen tartásának és ápolásának kérdését, ez költséges és nem mindig célravezető. Fontosabb országban - és ilyen Franciaország - nem maradhat egyetlen pont sem betöltetlenül, mint aki megfelelő nyelv- és szaktudással rendelkezne. Ami a Párisban székelő nemzetközi szervezetekkel, köztük elsősorban az UNESCO-val fennálló kapcsolataink alakulását illeti, e téren rosszabbodás vagy torzulás nem jelentkezett. Több tekintetben meg is élénkültek a kapcsolatok. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy az UNESCO-ban is észre vették - és természetesen a „maguk módján” értékelték és bátorították is a magyar kulturális élet nyugatabbra orientálódását, másrészt nyílván az UNESCO-ban is tudatosult milyen fontos szerepe volt az ellen107
