A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története első kötet (Budapest, 1911)

I. A nagykárolyi uradalom

1614-ben összeírják ezeket s kitűnt, hogy körülbelül 60 helységet vagy egészben, vagy részben idegeníteti el. 1 1624-ben Bethlen Gábor kapta az ecsedi várat és ura­dalmat 2 II. Ferdinándtól, habár az ellen Báthory Gábor testvére Báthory V. András és anyja Kostka Zsófia til­takoztak. 3 Bethlen Gábor Ecsedet és tartozékait 1627­ben unokaöcscsének, ifj. Istvánnak adományozta 4 és be is iktattatta. 5 1633-ban II. Ferdinánd az ecsedi javakat idősb Bethlen Istvánnak és fiának Péternek adta, mivel ifj. István meghalt 6 és be is iktattatta őket. 7 Bethlen id. István halála után az ecsedi javakat I. Rákóczy György erdélyi fejedelem kapta 1647-ben 8 s 1648-ban be is iktattatott. 9 1670-ben összeírják az ecsedi vár mu­nitióját, a melyben 200 mázsa puskapor volt a többi kö­zött. 10 1671-ben Ecsed vára megadja magát Adolf norvég herczeg és császári tábornagynak és Heister Gottfried­nak. 11 1688-ban újra összeírják az ecsedi vár leltárát. 12 Ebből kitűnik, hogy 3 emeletes volt, illetve a földszintet nem számítva, kettő, a felső emeleten volt a palota. 1691-ben a Rákóczy árvák javára újra összeírják az ecsedi uradalmat. 13 1698-ban az ecsedi uradalom reá eső részét Aspremont Ferdinánd és felesége Rákóczy Ju­liánná zálogba adják Bánfíy György erdélyi kormányzó­nak, felvévén 42,000 rénes forintot. 14 1700-ban II. Rá­kóczi Ferencz is elzálogosítja az ő részét Bánffynak 50,000 forintért. 15 Ekkor már Ecsed vára le volt rom­1 Lad. 45. No. 23. 2 Lad. 45. No. 27. 3 Lad. 45. No. 28. 4 Lad. 45. No. 31. 5 Lad. 45. No. 32. 6 Lad. 45. No. 37. 7 Lad. 45. No. 38. 8 Lad. 45. No. 50, 9 Lad. 45. No. 54. 10 Lad. 45. No. 64. 11 Lad. 45. No. 67. 12 Lad. 45. No. 74. «3 Lad. 45. No. 75. 14 Lad. 45. No. 8o, 81, 82. *5 Lad. 46. No. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom