A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története első kötet (Budapest, 1911)

XII. A poroszlói uradalom

esztergomi és kalocsai érsek, a váczi püspök nagy kísé­rettel, hogy a két király, IV. Béla és V. István ország­részeinek egymáshoz való viszonyát szabályozzák. 1299­ben eladták az Összes atyafiak Poroszlót a monostorral együtt a Rátót nembeli II. Domokos tárnokmesternek. 1 Úgy látszik, a birtok az Anjouk alatt a koronára szál­lott, mivel 1346-ban Lajos király Poroszlót kanczellárjá­nak, Miklós pécsi püspöknek s testvérének Mátyásnak, az ő katonájának adta, 2 1347-ben pedig minden révet megszüntetett Poroszló és Várkony között, a poroszlói rév javára. Úgy látszik azonban, hogy II. Domokos nádor utóda, Pásztohi Domokosfi János mester nem hagyta az igazát, mivel 1372-ben bizonyságot kér Nógrád és Hontmegye közgyűlésén, hogy Poroszló az ő öröke, melyet már atyja, nagyatyja is bírtak. 3 1381-ben Porosz­lón új földesurat találunk, a poroszlói Hankovics vagy Hanczkófi családot, a mikor is az ő tanúi azt állították, hogy a Gelmech és Fekecs nevű földek nem az egri káptalanéi, hanem Poroszlóhoz tartoznak. 4 1407 táján Zsigmond király magához váltotta Poroszlót 6000 frtért a Hanczkófiaktól, s felét 3000 frtban a Kapy (akkor Tétényi) családnak adta zálogba, a miből azután hosszú per támadt e két család között. 5 1420-ban Hanczkófi Jakab fia János 600 frtért zá­logba adja 12 jobbágytelkét, a félvámot, a halastavai­nak stb. felét János váradi kanonoknak és Zeleméri Péterfia Lászlónak, debreczeni királyi sókamarásnak. 6 A következő évben ugyanő vallást tesz, hogy ha ő új adományt kér Poroszlóra a királytól, bevéteti abba a 1 Dr. Karácsonyi: M. Nemz. III. 31—32. 2 Lad. 13. No. 3. Lad. 15. No. 4. 4 Lad. 15. No. 5. s Csánki: Magyarország Föld­rajza L 56. 6 Lad. 15. No. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom