Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

nak fizetek vala véle, de sok példákrul ezek is tanulván jobbára conclamáltanak volna hogy nékiek nem kell s nem veszik, hanem kemény szókkal inducáltam, hogy az verebélyi conferentia végezése szerént elveszik, de azután az pana­szokért ne szenvedjenek. Legnagyobb oka reclamatiójoknak az, hogy most az oda fel való hadakkal megegyezvén értet­ték, hogy mind Dunántúl Dunán innét való hadaknak már fejér pinzt, sót etc. adott az ország, s az erdélyinek is úgy hallják fejér pénzül is fizettenek, ő nekiek penig soha sem; sőt ha kik magok oeconomiájábul valami marhát felhajtanak is, ide fel az Méltóságok erővel elveszik, réz pénzt vetnek érette s magok szemek láttára adják idegenynek fejér pén­zen, ki nem csak tavaly, hanem az idén is megesett sokakon; ha való, égben kiáltó vétek; úgy vagyon-é nem tudom, azok panaszolkodnak az kiken megesett. Én hitem s kötelességem szerént tartozom megjelentenem Felségednek a ki orvosol­hatja, mert nem ezért kötöttük fel a fegyvert. Sub dato 2. irott Felséged kegyelmes válaszára penig alázatossan insinuálom, hogy noha Norváld és Eöllyüs eze­réit megindítottam vala, mind az által az praemissumokra actu irok hogy tartózkodjanak meg. Limprecht penig vagyon Felséged kegyelmességében, kiben eddig volt, és nem két­lem tovább is akar maradni. Az ezeredes kapitányoknak fizetését megírtam az Méltó­ságos úrnak, hogy valakik az szolgálatiul absentálták mago­kat, subrogálja s ki ne adattassa, de mit gondol véle, mikor Felséged kegyelmes gratiájábul otthon heverésekért száz annyi adódik nekik, mint fizetése tenne. Másként is nem emberséges ember az a kapitány, valaki azért az fizetésért szolgál, az kezem alatt valóknak soknak talp alattnyi földe sincsen az hazában, még is az midőn ma harmad napja kíná­lom az fizetéssel, felkiáltnak s készebbek annélkül holtig szolgálni, mint sem az mondassék hogy azért szolgálnak, kinek semmi haszna s Felséged maga udvarában sem kelhető Az törökök conventiója iránt való Felséged kegyelmes resolutiójához alkalmaztatom magamat, de így, míg nem statuálják, ki nem bocsáthatom, mert oleum et capram per­deret dominus Eötvös. Az Partiumbéli transfugiált jobbágyokrul, noha így

Next

/
Oldalképek
Tartalom