Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

DL A fejedelem levele Károlyihoz. Munkács, 1707. jan. 5. Spect. ac magn. Baro, amice nobis observ. Salutem et felices rerum successus. Legjobbnak látván mind az hadakozásnak continuatiójára, s mind penig az vitézlő rendnek is nagyobb haszna vehetésére, és az szőkés­tül s eloszlástul való megtartózkodtatására, az hadakat oly rendben vétetnünk, hogy az mely ezerbéli hadak melyik tractusban gyűjtettének, azok más oly ezerekben, az melyek­ben azon tractusban valók közül számosabban találtatnak, applicáltassanak : ahoz képest immár ide ki Magyarországban ezen reductióját az hadaknak jobbára véghez is vitettük. Minthogy penig gr. Csáky László colonellusunk ezerében oly két seregek vannak, a melyek ide ki Zilah és Tasnád körül fogadtattanak, cselédjek is azon helyekben maradnak: értjük sok hiteles relatiókbul, hogy említett colonellusunk azon két seregnek ottan-ottan haza oszlása miatt, többire szolgálato­kat — az midőn legszükségesebb volna — nem veheti, ellen­ben Bikk László colonellusunknak is lévén két serege, kik benn Erdélyben ottankörűl fogadtattak volt, az mely tractus­beliek megirt gr. Csáky László colonellusunk alatt levő hadak: ez okon, hogy az haza szolgalatja jobb progressussal folyjon, szükségesnek látjuk őket elcseréltetni, s az Erdélyben való Bikk László két seregét gr. Csáky László ezerében, abban levő más két sereget penig Bikk Lászlóéban applicáltatni. Kegyelmednek azért per preesentes intimáltatik, említett Bikk László colonellusunk azon erdélyi két sereget secernál­tatván az ezertűi, küldje Erdélyben gr. Pekry Lőrincz com­mandója alá, kik helyett az más rendbeli két seregeket Csáky László ezerébül kivétetvén ő Kegyelme, parancsola­tunk szerint fogja Kegyelmed commendója alá azonnal kikül­deni, melyeket is megirt Bikk László ezerében incorporál­tasson Kegyelmed. Mely dolog végett mind említett Pekri úrnak, s mind penig megnevezett colonellusinknak par­ticulariter elküldöttük parancsolatunkat. Coeterum P. D.

Next

/
Oldalképek
Tartalom