Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

rodnak ugyan már ki belőle, csak ma is visznek ki Lengyel­országba circiter 1000 hordó bort. A nyeregszerszámokra vagyon szorgalmatos gondom, utómban meg is hagytam lőcsei •embereknek, hogy sietve elkészítsék. A praesidiált várakra is vagyon gondom, de egész tehet­ségemmel sehol port nem kaphatok; Lőcsére sem succurrál­hatok csak egy mázsa porral is; bár csak Epperjesre volna porunk. Se itt, se Makoviczán nincsen valamire való pattan­tyúsunk, bár jobb volna Szepes várában is. Ha el tanál menni az ellenség Kassa alól, méltóztassék Nagyságod onnét, által az hegyeken ide succurrálni mind pattantyús úgy puskapor dolgábul. Kegyelmes urunk ő Nagysága levelét én vettem Zilisz­tül. Erre felé szándékozott ugyan ő Nagysága feles hadaival, •de ő Nagysága után jüvén postán m. generális gróf Forgács uram ő Nagysága, s referálván hogy Starembergh az egész •erejét karvai sáncznak fordította, három ostromát már el is vesztette: ő Nagysága benn a sánczban hagyván commen­dóul brigadér Schastan uramat, s rendelvén melléje ujabb ezer fris hajdút, erre nézve Kegyelmes urunk ő Nagysága az egész hadaival visszatért. Ezeket referálta Máriássy Miklós uram, ki is egy más udvari szolgával postán jütt; Barstul tért vissza urunk ő Nagysága; az egész hadaink oda contra­háltattanak, kik vadnak huszonöt ezerén. Mind a nemességet úgy fegyveres parasztságot igyek­szem teljes erőmmel insurgáltatni; én ugyan talám három nemes embert sem láttam Szepesben, a ki vissza szökött volna a táborrul. Lusinszky uram sem veszett el a minapi portán, haza jütt gyalog. Svécziai király Saxo Gottát (kinek vagyon 18 ezer embere) tutornak akarja praeficiálni Augusztus király fiának ; melyet végibe vévén svéciai király, Saxo Gotta a maga 18 ezer emberét kész svéciai királynak oda adni. Egynéhány erőssé­geket vett meg már a svécus. Lubomérszky uram ő hercze'gsége nékem azt üzente, hogy be kell mennie Lengyelországba; azomban azt is, hogy a német semmi derék operatiót nem kíván tenni most, hanem bé akar menni Lengyelországba; jó volna azért vigyáznunk .a passusokra. Igen jó volna ha Nagyságod méltóztatnék infor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom