Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
vettem, azokbul értvén az havak megindulása miatt okozott megszűnését portáztatásinak. Én Isten ő szent Felsége kegyelmébül ez előtt harmad nappal szerencsésen érkezvén ide, tegnapi napon bűvebben értettem az armistitium negotiatiojának folyását Bercsényi uram relatiójábul. Nem kevés csudálkozással láttam még eddig nem tapasztalt hajlandóságát az bécsi udvarnak annak conclusiójára. Jólehet mindazonáltal az mediatorok az mostani suspensiónak még tizednapi prolongatióját proponálták, de még az bécsi udvartúl resolutiójok meg nem jüvén, az eddig való, két nap alatt expirál; mindazonáltal mivel magát Vradislávot várják ma Posonban, úgy tetszik nem kételkedhetni effectuatiójában. Erdélyben magok sem kivánják, hogy megváltozzanak az dolgok, hanem az mint kiki találtatik úgy maradjon; de bizonyos, hogy még nem tudták bizonyosan az Kegyelmed progressusit. Mindezekrül mindazonáltal reméllem, e jövő postán bizonyosabbat írhatok Kegyelmednek. Jósika Dánielt nem oly véggel kívántam küldeni, hogy az erdélyi operatiókat folytassa, mivel arra elégségesnek lenni nem itílem, hanem precise, hogy azon ott levő vidékeket az Kegyelmed jelen nem létében azon hadakkal, a melyeket ott hadni szükséges lészen, oltalmazhassa; legkiváltképen ha az tractára nézve ki kelletik Kegyelmednek jűni; de ha jobbat talál Kegyelmed, arrul is elvárom opinióját. Micsoda dispositiókat tettem penig Kegyelmed maga személyérül, gondolnám már eddig vett leveleimbül megérthette Kegyelmed. Szemere Lászlót már eddig is beküldöttem volna, de kívántam elébb annak rendi szerint való resignatiójárul disponálni Budait; mely is már alkalmasint meglévén, lemenetelirül ezennel fogom parancsolatimat expediálni. Hogy ha az tractábúl semmi sem lészen, Orosz Pál helyett is Pekrit fogom commendérozni. De mind ezekrül e jövő alkalmatossággal bűvebben fogom Kegyelmedet tudósítani, maradván Kegyelmednek igaz jóakaró barátja F. P. Rákóczi m. pr.