Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
az Úristen kevés pihenést. Mélt. gróf Generális idősbik Barkóczi Ferencz uram ö Nagysága tegnap városunkban beszálla 500 mezei lovas haddal, igyekezvén többet is kivált gyalogot felest beszállítani, mi pedig a mely nyomorultul vagyunk s maradtunk, afféle állapottul méltán immunitást várhattunk volna. Az ugyan az neve, hogy a commissariatusság pínzen tartja, de az olyan tartás mit tegyen, tudja az, ki csak annyit próbálta is mint mi. Azért az szegény város velem együtt alázatosan kéri Nagyságodat, ily állapotunkban akképen ne terheltessünk, sőt vehessünk valami kevés respiriumot és consolatiót. A mellett továbbra mivel bíztat Nagyságod bennünket, mutatná az iránt is gyakorolni szokott gratiáját. Ugyanis a midőn mindenünkbül kikoptunk, előre vigyázván az ember, jövendőre valót kívánna s igyekeznék szerzegetni, s másunnan ha mind messzünnen is behordogatni, mert itt se gúnyára se ételre se italra való, úgy a kereskedőknek s szegény mesteremberek(nek) mívszerek semmi telyességgel nem maradott. A templomok, Istennek hála, megmaradtának; kiket is jóllehet felforgattanak, de ott ecclésia kincsét, mely nállunk nem szokott heverni, igen keveset találtának ; melyekkel mi csak Isten marasszon bennünket beérvén, az ollyért senkit mint eddig úgy tovább is nem búsítunk. Ezzel Nagyságod tapasztalt gratiájában ajánlván magamat, maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Debreczen, 1. Decz. 1705. Dobozi István m. pr. P. S. A lovas hadon kívül éppen most száll reánk 2000 gyalogság; rettenetes lamentatiója a szegény lakosoknak; kárhoztatnak, miért szállítottam a végre haza üket; az Istenért méltóztassék Nagyságod orvosoltatni. Vajnovics ő Nagysága is most ment ki, ötödnaptul fogva majd 250 lovassal itt lakván; valamint jó állapotunkban, ma is szintén úgy affligáltatunk; senki semmi respectusban nem veszi nyomorult dolgunkat. Külsején: Mélt. Fü Generális Károlyi Sándor nagy jó uramnak ő Nagyságának alázatosan írám. In Szurdok 10. Decembris 1705. exhibitae. Eredeti,