Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

*7<>5335 váltam magamat az áldozatra; elkeseredett szivem megvallom, de bennem az a resolutio, az ki szolgalatjára az megvetett földnek népi közzé kihozott. Nem Erdély országáért megyek, mert a nélkül eddig is eltartott az jó Isten, de hazám igyéért, az melynek szolgalatja csak látom kinek kinek particularis contentumábul áll. Cselekszik ezt sokan, de még rosszabb hogy ebben minnyájan megegyezünk, és végtére csak azt cselekeszszük, az melyet másokba reprobálunk. Ezt lássa hogy veszi Kegyelmed is én tűlem, de nem titkolhatom hazám igyén elkeseredett szivem titkait, melyeknek kinyilatkoztatására Kegyelmed levelei adtak ösztönt ; reflectálom magamat az Kegyelmed minapi írására, hogy kedvetlen szolgának nem sok hasznát veszi az ember. En indulok, lássa Isten hova teszi és mit csinál hazám dolgaival; ha nincs más, én rajtam se múljék. Kívül: Spect. ac. magn. Alexándro Károlyi etc. Eredeti; az utóirat a fejedelem kezeírása. (Rákóczi-levelek, 160.) CCLXXXIII. A fejedelem Károlyihoz. Madarász, 1705. nov. 29. Spect. ac magn. Baro nobis observande. Salutem, officiorumque nostrorum commendationem. Levelét Kegyelmednek vettük, értvén az dolognak mi voltát. Nem volt az állapotokhoz képest oly intentiónk, hogy Kegyelmed Désen felül és belül dislocálja a hadat, hanem hogy egy oly lineát csináljunk, a mely Déstül Tasnádig extendáltassék, a mint Orosz Pál generálisunk által, el véltük, megértette ekkorig Kegyelmed dispositióinkat. Sőt tovább is azon kell igyekeznünk, hogy csak valamely részében is Erdélynek ben maradhassunk, ha szintén akár mely nehéz módokon kellessék is azon ott maradandó hadnak részét interteneáltatnunk addig, míglen magunk Isten segedelmébül nagyobb erővel bé megyünk. Es az alatt, elgondolván Kegyelmed az időnek alkalmatlan voltát, általláthatja, hogy az ellenség semmi operatiókat nem tehet s nem is igyekezik tenni, bizonyítván