Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

rának; mert eleitül fogva így volt; példa csak a Nagy Geczivel való dolog; de csak az Úr Isten kegyelmét meg ne vonja, mind azok jóra fordulhatnak. Én azt Szívem még akkor megírtam, ha emlékezik Kegyelmed reá. hogy csak attul félek az Dunán által menetel nem esik böcsületire, mivel ha Isten szerencsét ad, irígyi szaporodnak s más bestelenségbe keverik, ha veszt, a mint hogy elgondolható volt

r úgy is okozni fogják; de már az megvan. Kevélykék is voltak azok az ezerbeliek, talám ez által megtérnek. De azt Édesem meg nem foghatom, mivel arrul írott levelét nem vettem Kegyelmednek, mi módon ütötték meg, oly vigyázatlanul találván az mint közönségesen beszellik, Kegyelmednek szokása ellen lévén a vigyázatlanság, az pedig tudva lehetett, hogy közel az ellenség, s azt sem tudom mi módon szakadott el Kegyelmed a többitűl, s az kapitányok is. En Lelkem sok levelet írtam, nem tudom vehette-é Kegyelmed. Szerencsétlenségét értvén, legelébb ingek készítésébe mesterkedtem, de már értvén hogy az maradt, most elküldését halasztottam; hanem Vitkai uramat eddig is tartóztatám azért, hogy magam is Hevesre szándékoztam. Már csak harmad napok alatt is megindítom, s mind tálakat s tányérokat, abroszt s asztalkeszkenőt küldök, s ágyra valót is a micsodás körülöttem van, hamarjába elküldöm. Ezüst asztalhoz való egyet más közel hozzám nincsen, ha Kegyelmed parancsolja, az miket hágy előszereztetem s elküldöm. Az hat pár ezüst nyelű kés is még meg vagyon, ha parancsolja Kegyelmed elküldeni. Jóllehet az út is a szárazság miá igen kemény, s magam is igen nehéz állapottal vagyok, de még is Isten jóvoltába bizván csak elmentem volna Hevesre, ha tudhattam volna hogy Kegyelmed oda jő; de már Kegyelmed is szembe lévén az m. Fejedelemmel, ott való dolgaink iránt is kellett volna mennem Kegyelmed parancsolatja szerint. Már csak abba hagytam, hanem Szívem kérem Kegyelmedet, ha maga nem érkezik is, ha lehet bizza valakire az hevesi dolgot; a mikrül én jegyzést adtam volt Mihály diáknak, azt kell elé kérni, mert az olta is nem tudósított felérül is a mit rábíztam, s legkiváltképen az korcsoma iránt ha végezhetne Kegyelmed a poroszlaiakkal, tudósítását Kegyelmednek Szívem iránta elvárom; mert ha Kegyelmednek ideje