Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

Némelyek mondják hogy Lengyelországból lett volna bizta­tások, a ki egy sidó által járatott; de nagyubb részint azt mondják, hogy csak ben akartak maradni az várba, elég élés lévén benne. Elég az, Isten csak kinyilatkoztatta; mikint tudódott ki még magam sem tudom bizonyosan. Erdélybül is most jött bizonyos hírem, hogy Forgács uram az olta is mind Kolosváratt vendégeskedvén, postán küldtek érte az hadak, mivel a német kiszállván meg akar vélek harczolni, melyre nézve postán ment közikbe; mi lesz megválik. A tömösvári franczia Kaplyonra Bátorra most ment el, tudom az is felérkezik, üres kézzel van-e vagy pinzzel nem érthettem. Az incsinérek kik Szakmarra mentek meg adták most egyszer Károlynak, többen lévén 50-nél, az vár­megye nem tévén dispositiót, ha csak ezután meg nem elé­gítik őket. Boné uram Sinát felvervén alkalmasint bánt vélek, de úgy értem az ráczság maga igen elszaladott, Keresztesen van, onnét fog vigyázni. A mint irtam volt Kegyelmednek Szivem, Kassán nem ártana egy szállást szerezni; egy eskető parancsolatrul is irtam volt, mert csak mondjuk itt is amott is van holmi portékám, hadd hajtanám végére. Az órákot szivem elfelejtettem volt, gondolom elvitte a német magával; a nagyobbat kit Tormás István hozott volt, 500 tallérra becsülték Szakmárt; az rész szerint én vétkem, mert nem tudtam böcsűlni, azért tartottam kardélyba; talám vissza adta volna Miskolcz táján, ha eszünkbe jutott volna. Ezzel maradok Édesem Gelényes, 3 Mártii 1705. igaz hites társa B. K. Félív, negyedrét papiron, eredeti. cxxx. Károlyi levele nejéhez, melyben a földvári hidon át hozzá érkezendő Bottyánnal való egyesüléséről és a békes­ség dolgáról ír. Csorna, 1/03. márczius 16. Isten veled Edes szivem. Én Istennek hála Édesem egésségben vagyok, magadrul is hallani hozzád valóiddal azt kívánok. Semmi újságot nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom