Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

vizek, hatalmas nemzetek között is az adom után megmarasztotta ezen várost, sokszor szegénségre juttatta, viszont megáldotta. Mely ha így találna megesni, azt magam tudom, pínzzel járják a búcsút, tudom bizonnyal azt is, egy aranya vagy talléra, még csak 1 o máriása sincs a városnak; az iránt in casu necessitatis Nagyságod grátiáját segítségét remélem s várom is, sőt elhittem, kit minden kitelhető recognitióval még maradékjának is meg igyekezi a város szolgálni s hálálni, az Isten pedig mind ezekért szerencsés békességes hosszú élettel meg fogja Nagyságodat áldani s látogatni. Mind ezeket én tiszta lelkembül származott synceritásbul irám Nagyságodnak, alázatoson hasonlót várván Nagyságodtól. De caetero valamit édes nemzetünk javára, boldogulására tehetünk, tudhatunk, arra szentül devoveáljuk magunkat. Mindezek után Nagyságod tapasztalt jó gratiájában ajánlván városommal együtt magamat, maradok Debreczen, 16. január, 1705. alázatos szolgája Dobozi István m. pr. Külsején: Mélt. Generális Károlyi Sándor etc. alázatosan irám, Károly. Ivpapiron, eredeti, gyűrűs pecséttel. CXXVIII. Eötvös Miklós Károlyi Sándornénak hadi híreket és egy öreg asszony javaslotta orvosságot ír. Károly, 1705. febr. 27. Méltóságos Asszony, érdemem felett való jó Asszonyom. Nagy Bányárul embereim megjövének; mit írjon Ajtai uram, ex annexis Nagyságod megértheti. Énnékem ott létemben úgy mondotta, hogy kilenczszáz forint légyen kezénél; de most más formában ír levelében. Magas János uramtul kell végére menni, talám széképétő gyűlés alkalmatossággal jelen leszen ő Kegyelme, vagy Kende Sigmond és Mikolai uraimék jobb informátiót tehetnek. Most egyszer valóban romlik Károly; negyed napja ma hogy ötvenhárom személy-