Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

és apának, egyébként pedig a közügyekben lelkiismeretes és igaz hazafinak tűnik fel. Pedig olyan időkben élt, midőn nehéz volt a legbuzgóbb hazafi-hűségnek is meg nem rendülni. Két vitéz fia esett el csatában, egyik Mihály a Szatmár körüli harczokban honfikéz által, másik István a török ellen Szeged alatt. Mintha előre érezte volna, midőn ifjú házas korában ezt irta nejének gyermeke születésekor : «Semmit sem búsulok ha leány is, jóllehet mostani háborús időkre nézve bizony dolog, az fiakra az országnak nagyobb szüksége volna.» A pártharczokban birtokait annyi pusztulás érte, hogy a szatmári várparancsnok hivatalos bizonyítása szerint egy időben nem volt, a hova biztosan lehajthatta volna fejét. De mind e csapások nem tudták megtántorítani sem erélyét, sem hazafiságát. Tovább munkált fiának, a Károlyi családból egyedüli fiúnak Sándornak és családjának jövőjén és hazája érdekében. — E kötetben a xvin-ik század első tizedéből is van közölve egy pár levél, mert nem látszott előttem helyesnek megzavarni a jövendő kötetet, mely II. Rákóczy Ferencz fejedelemnek Károlyi Sándorhoz 1703—1711-ig irott leveleit fogja hozni. A magyar levelek közlésénél azon eljárást követtem, a melyet a 3-ik kötet előszavában előadtam. Törekedtem a külső és belső teljes hűségre, sehol nem simítottam semmit; a hol bármiféle nyelvi sajátság vagy a kiejtés legcsekélyebb árnyalata látszott előttem kérdésben forogni, törekedtem híven visszaadni. Hogy a teljesen felesleges betűszerinti hűség elejtésével a magyar szöveg mégis simítottabbnak fog feltűnni, mint legtöbb kiadványainknál sokaknak szeme megszokta, nem a 'kiadás hibája, hanem azon fejlettségnek dicsérete, melyet nyelvünk már a xvn-ik században elért, és a melyre csak büszkeséggel tekinthetünk vissza. Budapest, 1886. decz. 30. G. K.