Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)
A Ml: Vásárhelyi lakosoknak. Kivül: Adassék ez levelem vásárhelyi jobbágyimnak közönségessen. Ivrétű papíron, zárlatán gyűrűs pecséttel. Lad. 36. nro. 8. CCLIX. Károlyi Sándor levele a vásárhelyiekhez, melyben mint új földesurok nekik utasításokat ád. Károly, iyog. dec. 28. Adjon isten minden jót atyámfiai! Minemű hellyes jussa és praetensiója lehessen méltóságos fő generális gróf Székesi Bercsényi Miklós uramnak ő excellentiájának egynehány esztendőbeli restantiái végett mellyet elmulattatok, rajtatok, az ő excellentiája méltóságos leveléből bővön megérthetitek; úgy hozván azért az ő excellentiája méltóságos parancsolattya, hogy mind azon restantiákat továbbra való haladék és fogyatkozás nélkül okvetetlen ő excellentiája számára administrállyátok, a végre nemzetes vitézlő Halász Péter vicecolonellus uramat feles számú hadakkal bocsátottam le hozzátok. Az okáért látván mind az ő excellentiája méltóságos parancsolattyát, mind magam intimatoriámat, igyekezzetek magatokat úgy alkalmaztatni, hogy az fellyebb említett restantiákat az elébb nevezett becsületes tiszt által felszolgáltathassátok. Minthogy pedig már ezentúl méltóságos fő generális uramtól bizonyos summában kezem alá bocsáttattatok, a végre szükséges, hogy esztendőbeli censustokrúl velem megegyezzetek, az iránt való alkut bíztam fellyebb specificált vicecolonellus uramra; az okáért mindenekben ő kegyelme által jelentendő instructiómhoz alkalmaztatván magatokat, ő kegyelmével megegyezzetek; holott pedig meg nem egyezhetnétek, az előkelhető gazdák közzűl kettőt vagy hármat közzűletek küldjetek fel hozzám; egyebekben is, az miket ő kegyelmére bíztam és szómmal előttetek repraesentálni fogja, azokban is ő kegyelme intimatiójátúl hallgassatok.