Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

san vehetni, kiváltképen Gyulai Ferencz, a ki legnagyobb volna, nem fizet, melyre nézve Marcis uramért küldtem, mi tanácsot fog adni, szolgabíróval foglaltassam-e vagy magunk szolgájával jószágát, mivel a contractusban nincs emlékezet egyikről is, hanem hogy már kezében is bocsátotta. Miskolczról is emberem jött, az sót még senki sem kérte, s azt írja Zsigó, nyolcz máriáson sem kel el kivált kész pínzen. Én megírtam, alább ne adja, vagy kél vagy nem, inkább várakozzék, majd vetés után talán jobban elkel. Semmi új hírt nem írhatok kegyelmednek szívem, hanem Ugocsába s Beregbe is nagy bujdoklással laknak az nemesek. Az szüretet is bajosan viszi ember végbe miattok, ha így lesz, némely hegyekben sok kár is esik miattok az szőllőkben, még ugyan Musajból nem írtak semmit, hogy kárt tettek volna. István uramnak*) 14-én leszen terminusa az káronkodásért, nem gondolom, hogy compariáljon. Ezzel kívánom, ez levelem találja kegyelmedet édes lelkem jó egésségbe kegyelmedet, s hozza isten szerencsésen rövid időn hozzám, Károly, 3 Octobris, 1698. Kegyelmednek édesem igaz hites társa Barkóczy Krisztina m. pr. P. S. Karandi uram jelenté, hogy írnék kegyelmednek szívem, az budai pusztaságra útját ne vegye, mivel az tolvajok igen megfelesedtek. Ertem édes szívem kegyelmed levelébűl, hogy micsoda szállása vagyon, s dámák is büvön vannak. Én pedig azt bánom, hogy az cavallérok igen erre járnak s néha udvaroskodnak is. Külsején: Az én kedves édes uramnak tekéntetes és nagyságos Károlyi Sándor uramnak ő kegyelmének. Zárlatán gyűrűs pecséttel, negyedrét íven. Lad. 6. nro. 230. *) Bizonyára az ál Károlyi Istvánnak.