Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

CCXV1. Szelepchényi György bizonyos meghatalmazás dolgá­ban, az eberhardi részjószágot illető ügyben ír Károlyi Lászlónak. Pozsony, 1676. június 29. Spectabilis ac magnifice domine, et fili nobis observan­dissime! Az minemű jussa lehetne kegyelmednek ahoz az eber­hardi részhez, kit most is Forgács Lászlóné asszonyom bír, annak kikeresését magunkra vállalván, úgy vagyon, ugyan küldött volt kegyelmed procuratoriát kezünkhez, mivel pedig azon procuratoria exspirált, az mint hogy ezen indusából*) ki fog tetszeni, az okáért mivel szintén most meg akarjuk indétani a dolgot, szükséges, küldjön kegyelmed plenipoten­tiát, vallván azon causában plenipotentiariusnak praefectusun­kat Maholányi János uramat; az plenipotentiában pedig inse­ráltassanak per expressum ezen clausulák: procuratores etiam constituendi et revocandi etc. Elvárjuk azért hova hamarább említett plenipotentiát kegyelmedtől, mely iránt semmi scrupulussa ne legyen ke­gyelmednek, mert ez iránt semmi kára nem következik ke­gyelmednek, hanem haszna. Az expensákat is magunkra vál­') Az indusa ez: Kegyelmes uram! Nagyságod méltóságos levelét, me­lyet Pozsonbúl nékem küldött, alázatos és fiúi engedelmességgel vévén, az eber­hardi jószág aquisitiója felül mint írjon és kívánja tőlem az plenipotentiát, értem ; igen nagy engedelmességgel azt meg cselekedvém, de minthogy árva gyerme­kimnek legitimus tutorok vagyok, azon eberhardi jószág pedig gyermekimnek aviticuma, tartok attól — kit isten messze távoztasson — mind nagyságod, mind én az halál által ez hitván világból elköltezvén, nagyságod decessusa után az jószág emiétett árváimtúl örökössen el ne idegenedjék ; hanem minthogy nagyságod után az nagyságod jószágiban törvényes verség szerént való succes­sorok nincsenek, kérem igen alázatosan nagyságodat, hogy ez is idegen kézre ne essék nagyságod holta után, hanem én reám vagy maradékimra szálljon nagy­ságod kegyelmességéből pénz nélkül azon kiváltandó Esterházy jószág; ha pedig úgy nem lehet, illendő pénz letéve ; méltóztassék arról egy kis memóriáiét pe­csétje alatt kezemhez küldeni, ottan én is mingyárt az plenipotentia levelet fel­küldem. Nagyságod kegyelmességét alázatossan megszolgálom nagyságodnak mint kegyelmes uramnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom