Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

Kivűl: Spect. ac magn. dominó Ladislao de Karoly, comitatus Szatmariensis comiti supremo — — stb. Egész íven, záró pecséttel. Lad. 29. nro. 76. CCII. Bánffy Dénes levele Károlyi Lászlóhoz, az erdélyi határon támadt villongások dolgában. Örményes, 1672. aug. 12. Mint uramnak sógoromnak kegyelmednek szolgálok, és istentűi idvességes jókat kívánok. Kegyelmednek levelét böcsülettel vettem; ójjon isten attúl, (hogy) kegyelmed katonáit és embereit az én páran csőlátómból ok nélkül fogdossák, hanem effélére adott okot eddigien is az ő felsége partjánál való alkalmatlankodás; mindazonáltal csak affélében az károlyiak magokat ne elegyítsék, bizony az mi partunkon akár hol békével járhatnak. Volna édes sógor uram elég ellensége az magyarnak, ha egymást nem bántanánk is, kire higyje, tülem ok nem adatik; ha mi esnék penig hírem nélkül, csak kegyelmed tudósítson, higyje, bizony meg orvoslom; Kovács György nevű hadnagynak fenyegetésérűl is parancsolni el nem mulatom. Az mi az Peley urammal való dolgot nézi, ha az én inspectióm alatt való dolog volna, bizony kegyelmed kívánatos eligazítást venne ez iránt is; mindazáltal írtam vala én is hopmester uram által urunknak ő nagyságának. Nekem azt írja ő kegyelme, ő nagysága kegyelmesen resolvált kegyelmednek ; kívántatik az csak édes sógor uram, az mennyiben lehet, kegyelmed is az csendesebb utakon igyekezzék el igazítani, el hitetvén azt magával, sem ő nagysága, sem az tekintetes tanácsi rend kegyelmed ellen való hatalmaskodásra bizony senkinek alkalmatosságot nem ad. Úgy hiszem, már Teleki uram is csendesebben igazítja el az dolgot. Én penig továbbra is valamíg isten éltet, maradok, örményes, 12 Augusti, 1672. Kegyelmed szolgája sógora Bánffy Dénes m. pr.