Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)
úgy az én leányom is az megnevezett summáig Károlyi Lászlónak jószágát elfoglalhassák és akképpen bírhassák. En penig Károlyi László, megelégedtem az én részemrül Apátival, Olcsóvával egész falukkal, vitkai, jándi, szamosszegi, kis-ari, nagy-ari, gacsályi, kökényesdi, batizi, császlai portiókkal, Kis-Hodossal egészlen, egy ház jobbágyon és az falu erdejének felén kivül, melyet Károlyi Ádám bátyám uramnak engedtem; Sár nevü faluval éppen, és az Szatmár városában lévő házzal és az szatmári hegyen lévő három szőllőkkel, Nagy-Paládon egy háztelekkel, Erdőszádával és Tománynyal egész falukkal Szatmár vármegyében, és az gemsei portióval Szabolcs vármegyében ; Magasfalvával, Ribekfalvával, Tölgyessel és Hoszaifalvával egész falukkal Belső-Szolnok vármegyében; az muzsaji szőllőknek felével Bereg vármegyében, és az sárospataki Királyhegy nevő hegyen lévő egy szőllővel Zemplin vármegyében, és az alföldi jószággal, Gyür-Berény nevő faluval az én szerelmes asszonyom éltében; holta után penig az ér-adonyi részjószággal és az ott való kastélylyal, tárcsái, fel-apáti, mihályfalvi és gálos-petri portiókkal Bihar vármegyében, és Kenéz nevő egész faluval Szabolcs vármegyében; illy okkal, hogy énnekem Károlyi Ádám uram bátyám minden esztendőben az muzsaji malomkő-bányából tartozzék egy bokor malomkövet adni pénzem nélkül, és hogy az Károlyi sokadalomra erdődszádi jószágomból az mennyi sót kiszállíthatok, azoknak lerakásának bizonyos helye adassék, és valamennyit Károlyi Ádám uramnak az hon az vasasoktúl Károlyban vasat szoktak venni, szintén az szerint én számomra is vasat ötszáz singet vetethessek, de annál többet ne. Ezt is ahoz tévén, hogy ha az úr isten fiu gyermekkel meg nem áld és holtom után leányim maradnak, azokat Károlyi Ádám uram bátyám avagy fiai, tartozzék az atyai jószágból annyi részből az mennyi vissza marad reá, tisztességesen kiházasítani, és az pénzes jószágok oszoljanak meg az Károlyi Ádám uram bátyám és az én leányim között. Ha penig Károlyi Ádám bátyám uramnak fiu ágon magva szakad, az nagyatyánk donatiója szerint az én leányom is az Károlyi ős jószággal együtt osztozzék az több leány ágakkal. Ezt is hozzáadván, hogy ha az Károlyi Ádám uram bátyám életében és gond-