Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

az szegény asszonyom legatumját s mind az zálagos ezüst mívben való részünköt. Én is nem urgeáltam osztán, mivel nem volt commoditásunk reá. Hanem édes sógor uram, kegyelmed magában szállván, perpendálja jól az dolgot és gondolja meg kegyelmed minden zálagos jószágát szegény Károlyi uramnak, és viszont felesen maradt ezüst mívét s egyéb ingó marháját, és bizony eszében veszi kegyelmed, hogy nemcsak ennyinek köllött volna egyiknek jutni, ha nem néztük volna az igaz atyafiúi szeretetnek köztünk való meg maradását; de hogy kegyelmed mi bennünk meg tapasztalhassa azt, pro voto végeztünk mindeneket kegyelmeddel. Azért, az mint mind az mi és kegyelmed fassiója meg mutatja, kegyelmeddel való végezésünk nem foglalja magában az zálagos ezüst mívet, sem az szegény asszonyom legatumját. Azért édes sógor uram, ez jámbor szolgáim ha mit én nevemmel mondanak kegyelmednek, higyje el kegyelmed, mert instructiót adtam nekik, mely mellett járjanak. Ha kegyelmed accedál ezeknek, hogy az zálagos ezüst mívben való részét az atyámfiának meg adja kegyelmed, és az szegény asszonyom legatumját is az szerént, és az 1500 forintot az fassio szerént, mindenekből ki veszszük jövendő jussunkot; és meg lévén ezek, fogadom tisztességem- s hitemre kegyelmednek, hogy mihelyt jőnek az szolgáim re bene perfecta, ottan az atyámfiával ez szerént újobban fateálunk kegyelmednek és mind ezeket inseráljuk; ha penig ezek kegyelmednek súlyosnak tetszenek, kérem kegyelmedet, szolgáimot nem késlelvén ereszsze mingyárt vissza, mert ezek nekül én nem vehetem fel édes sógor uram az pénzt. De bizony nem látom, méltán micsoda difficultássa lehetne kegyelmednek, mert bizony injuriája nincsen kegyelmednek semmi. Ha azért accedál kegyelmed ezeknek, szent az dolog és igaz az atyafiúi szeretet; ha nem? bizony egyéb nem lehet benne, hanem retractálnunk kell az fassiót és igasságunkot suis módis kell megkeresnünk. De isten arra ne juttasson édes sógor uram bennünköt! Az mi illeti édes sógor uram az Bánffyné asszonyomnak való adósságunkot, úgymint fl. 1340., ha végben mehet kegyelmeddel az dolog, akarom ha kegyelmed contentálja ő kegyelmét, noha bizony sem azzal az kit eddig adtam, sem ezzel az hátra maradt pénzzel az atyámfia éltéig